A miniszterelnök elmondta, hogy a baloldal maradványként, nem trendi dologként tekint a falvakra, azonban a kormány lehetőségként tekint rájuk. A kistelepüléseknek jutó támogatások ezeknek a lehetőségeknek a kihasználását szolgálják.
A munkáshitelről szólva közölte, hogy már közel tízezren igényelték, így a tanuló fiatalok mellett a dolgozó fiatalok is hozzájutnak a kedvezményes hitel lehetőségéhez. Szerinte népszerűek az új támogatások, amik az idei év során indultak el.
– Ez van a kisvállalkozásoknál is, mivel ezrével érkeznek a jelentkezések a programokba – ismertette Orbán Viktor, emlékeztetve az idén elindult Demján Sándor-programra.
Trump leállította az USAID-ot, Sorosék még próbálkoznak
Az USAID-program leállításáról is beszélt Orbán Viktor. Elöljáróban rögzítette: készülnek arra, hogy az amerikaiakkal tekintélyes méretű gazdasági megállapodást kössenek.
A demokraták rombolták a gazdasági kapcsolatokat, amiket orvosolni kell, ezért alakul a nagy akcióterv.
Az is megtörtént, hogy a demokraták kormányzása idején a kínai befektetések mértéke megelőzte az amerikaiakét Magyarországon.
– A peepshow kedvelőknek óriási lehetőségek nyílnak, hiszen sosem látott titkok derülnek ki, mivel Donald Trump nyilvánosságra hozza, hogy az elmúlt években a demokrata kormányok kiknek adtak pénzt. Hullanak ki a csontvázak az előző demokrata kormányzat szekrényéből, a liberális-globális elit az amerikaiakkal akarta finanszírozni a céljait az egész világon, amit segélynek állítottak be, de politikai eszközként használták – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.
Mint mondta: Akiknek az amerikai kormány pénzt adott, azok rajta vannak Soros fizetési listáján is, tehát két forrásból is kaptak pénzt, ebből végezték a közösségromboló, családellenes, migrációpárti tevékenységüket, de Brüsszel is támogatta őket, így harmadik forrásból is érkezett pénz.
– Csak a baloldali pártokhoz kötődő témákat vittek és a kormányt akarták vele megbuktatni, ebből éltek és élnek. Ezek az emberek ügynökök, nem a saját hazájukat szolgálják. Külföldről fizetett emberek és szervezetek akarják megbuktatni a kormányt, például a Politico nevű újság mindenhonnan kapott pénzeket. Egyfolytában hazánkat ekézték a genderőrület terjedésének megakadályozása miatt, a migráció elutasítása és az orosz–ukrán háborúban elfoglalt álláspontunk miatt – sorolta a miniszterelnök.
„Ki kell őket söpörni!”
A magyar belpolitikában korábban Márki-Zay Pétert, és most Magyart Pétert a legígéretesebb politikus kategóriájában építik, ez bukott le, a Trump-tornádó tisztítószele söpör végig, derülnek ki a tények. Új összeesküvés-elméletet kell kitalálni, mert a régiek igaznak bizonyultak – mutatott rá.
A kormányfő szerint a Soros-tervet a baloldaliak mindig tagadták, pedig bejött, hiszen évente egymillió migráns érkezett, és aki ezt támogatta, az mind kapott pénzt.
Célzottan, politikai szándékból nagy összeget juttattak be egyes országokba, ezekből finanszírozzák a szerbiai és szlovák mozgalmakat. Nem csinálnak titkot Magyarország ellenségei abból, hogy nálunk is ugyanezt akarják, minden eszközt megragadnak, hogy nekik politikailag kedvező kormányok jussanak hatalomra.