Orbán Viktor: a védekezés vége felé járunk

Az árvízi védekezés vége felé járunk, minden esélyünk megvan arra, hogy a lehető legoptimistábban tekintsünk a hátralévő egy-két nap elé - közölte Orbán Viktor miniszterelnök az árvízvédelmi operatív törzs hétfő reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Ki kell tartanunk, másfél-két nap, és az ország fellélegezhet, megkönnyebbülhet - fogalmazott a kormányfő. Közölte, a meteorológusok továbbra sem jeleztek csapadékot, így utánpótlása az árhullámnak nem várható.

Tájékoztatása szerint a Duna délben tetőzik Bajánál, ott harmad-, Mohácsnál másodfokú készültségi szintet rendeltek el.

Kitért arra is: a folyó felső szakaszán a vártnál gyorsabb az apadás. Most már kifelé jövünk a bajból és enyhül a nyomás - fogalmazott.

Tájékoztatása szerint a Duna szintje Mosonmagyaróvárnál 80 centiméterrel, Esztergomnál 136, Vácnál 92, a fővárosban 74, Dunaújvárosnál 17 centiméterrel csökkent, és Paksnál is megkezdődött az apadás, Győrnél a Rába 130 centimétert apadt.

Hozzátette: szombaton 755 kilométeren, vasárnap 706 kilométeren folyt védekezés, a harmadfokú készültség már csak 223 kilométernyi szakaszon volt érvényben.

A védekezésben szombaton 5025, vasárnap 4458 ember vett részt, az őket segítő önkéntesek száma 195-re csökkent. A beépített homokzsákok száma sem nő tovább, 1 903 100-nál megálltunk - közölte.

A nehezebb helyszínekről szólva a miniszterelnök megemlítette, Pilismaróton, Vácott nincs változás, Dunabogdány, Tahitótfalu, Leányfalu, Kismaros "rendben van", akárcsak a budapesti Margitsziget, és a Batthyány téri metróállomás is visszaadható a forgalomnak.

Hozzátette, a hétvégén megszemlélt Kisapostagon is megindult az apadás, "ott sem lesz baj", Dunaföldvár, Madocsa, Paks rendben; Bátánál ideiglenes védmű épült az épületek védelmére.

Elmondta: Baján, ahol 2750 méteren védekeznek, teljes a védművek kiépítettsége, sok önkéntes vesz részt a munkában. Dunaújvárosnál, a Szalki-szigetnél fáradtolaj-elfolyás nehezíti a védekezést, Csepelen pedig egy illegális hulladéklerakóra bukkantak a védekezés során. Ez bekerített terület, nem kerül szemét a Dunába. Amint az árvíz levonul, fel kell számolni - jelezte, hozzátéve: ez magánterület, az eljárás alá vont személy éppen börtönben van.

A kormányfő kérdésre válaszolva úgy értékelt, az árvízre különösen igaz az a népi bölcsesség, hogy az eredmény minősít. Sikerült a vizet benn tartani a mederben, egyetlen olyan szakasz volt, ahol ez nem volt lehetséges, ki kellett engedni, de ott sem áttört a víz, hanem a szakamberek engedték ki a Lajtánál.

A történeti adatok fontosak, a Dunán olyan magas volt a tetőzés, ami nem haladta meg a korábban mért legnagyobb szintet. A Lajtánál a valaha volt legmagasabb vízállás volt, itt a kialakított ideiglenes víztárolókkal és azokból egyet megnyitva meg tudták védeni ezt a nehéz szakaszt is - emlékeztetett.


Ha a víz bennmarad a mederben, akkor nincs baj, a védekezés sikeres - összegzett.

Megjegyezte, az a bonyolult helyzet, hogy egyes árvízi szakaszok állami, más szakaszok önkormányzati védekezési körbe tartoznak, és időnként egymást ki kell segíteni, nem okozott semmiféle problémát.

Kiderült, abban az esetben, ha baj van, a magyarok a jogszabályi kereteket rugalmasan értelmezve, egymást kisegítve meg tudják védeni a településeiket, el tudják hárítani a bajt. A ma rendelkezésre álló információk alapján csak a legjobbakat tudja mondani a védekezésben résztvevők együttműködéséről - közölte.

Orbán Viktor emlékeztetett arra is, hogy a védekezésről való levonulásnak is megvan a forgatókönyve, nincs azonban olyan teendő, amelyet már ne végeztek volna el.

Elmondta, az árvíz levonultával közegészségügyi feladatok következnek, ezekről keddtől Müller Cecília országos tisztifőorvos ad tájékoztatást. Az operatív törzs hétfői ülésén az hangzott el, hogy az ezzel kapcsolatos munkákat szétosztották és a feladatokat meghatározták - jegyezte meg.

Felidézte azt is, hogy a védekezés teljes költsége a 2013-as dunai árvíz idején 19,6 milliárd forint volt, ebből a vízügyi ágazat költségvetése 9,8 milliárd - mai áron 16 milliárd forint volt, most azonban 5 milliárd forint körüli összegre számít.


Az esetleges hibákra vonatkozó kérdésre válaszolva hangsúlyozta, az állami szervek munkáját az eredmény minősíti. "Magyarország - dunai árvíz: 1-0 ide" - fogalmazott.

Értékelése szerint a védekezés során jól felkészült szakemberekkel találkozott, senki nem "alibizte le" ezt a munkát, sem a honvédség, sem a rendőrség, sem a katasztrófavédelem, sem a vízügyesek.

Az árvíz levonulása után kiértékelik a tapasztalatokat és összegzik, hol vannak azok a szakaszok, amelyeket érdemes lenne állandó védművel védeni - közölte Orbán Viktor, aki felhívta a figyelmet arra is: túl korán nem érdemes végeredményt hirdetni, ez a két nap még azt igényli, hogy maradjunk fegyelmezettek.

Kérdésre reagálva emlékeztetett arra, hogy a Brüsszelből érkező "migrációs bírságot" már beszedték a Magyarországon működő cégektől, a fizetendő büntetés fedezetét nem a magyar emberek fogják előteremteni.

A csepeli illegális hulladéklerakóra kitérve elmondta, a hatóságoktól megnyugtató választ kapott, felvetette azonban, hogy miért vannak egyáltalán illegális hulladéklerakók.

Elmondta, a hulladék eltávolításáról jelenleg a terület használójának vagy tulajdonosának kell gondoskodnia. "Szerintem ez nem jó szabály" - értékelt, hozzáfűzve: észszerűnek tűnne, ha az illegális hulladékot az állam takarítaná el, majd fizettetné ki.

A Magyar Péterrel folytatandó esetleges vitával kapcsolatban a kormányfő kiemelte: mindig válaszol, amikor van mit mondania, a viták állandó helye pedig a parlament. Az azon kívüli vitáknak is megvan a maga helye és ideje, az is el fog jönni, de az nem most van - közölte Orbán Viktor.

MTI/Fotók: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2024. szeptember 23. 08:00
Floridában további halálos áldozatokat találtak a Milton hurrikán után
Floridában a kutató-mentő egységek folytatták a Milton hurrikán által érintett területek átkutatását, péntekig legke...
Magyar Márton hallgat a testvérével közös, gyanús ügyeikről - Videó
Havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál Magyar Péter öccse, ugyanabban a...
Szentkirályi Alexandra: cselekedni kell a hajléktalanság ügyében
A budapestiek és az utcán élő emberek is szenvednek a hajléktalanságtól, az egész fővárosban cselekvésre van szükség...
Újabb baloldali megbízást teljesít? Itt van Závecz Tibor legújabb abszurd mérése
Meglehetősen bizarr közvélemény-kutatást közölt a jelenlegi politikai erőviszonyokról a Závecz Research. Závecz Tibo...
Többen meghaltak a brazíliai Sao Paulo államot sújtó heves viharban
Legalább hét ember vesztette életét helyi idő szerint péntek este a brazíliai Sao Paulo államban az ország délkeleti...
Kivonták, de nekik lehet!
Kong a harang és mégis futnak a lovak. Bár az öttusa kivonta az állatokat a sportágból, mégis vannak, akiknek megeng...
Elképesztő átalakulások
Már csak hatan voltak versenyben az ország legsokoldalúbb előadója címért szombat este a Sztárban Sztár All Stars él...
Tények teljes adás, 2024. október 14., hétfő
MEGRÁZÓ - Egy nőt akart megvédeni, ezért ölték meg a miskolci 16 éves tinit. Megrázó interjút adott a megölt fiú éde...
Börtönbe megy egész Hollywood?
Nagyon durva botrány van kibontakozóban Amerikában, aminek az egyik főszereplője a világhírű rapper, P. Diddy. Ha cs...
Micsoda finálé!
"Az győz, aki jobban akar!" Ez volt a mondata Krausz Gábornak és Sáfrány Emeséék úgy tűnik, jobban akarták ezt a sik...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.