
Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben
Orbán Viktor a közösségi oldalán reagált a tiszás Tarr Zoltán megdöbbentő elszólására a Tisza-adót és a hazugságokat illetően. Magyar Péterék ugyanis brutális adóemelést terveznek, ezt azonban el akarták titkolni a választásokig – sikertelenül.
Ahogy a Magyar Nemzet is beszámolt, Tarr Zoltán az etyeki tiszás fórumon arról beszélt, hogy pártja adóemelési tervei komoly kockázatot hordoznak. Tarr a előbb arról beszélt, hogy a mondandóját össze lehet úgy rakni, hogy ebből akár bukás is lehet a választáson. Később is megismételte ezt:
Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk.
Magyar Péter egyik legfontosabb embere arról is beszélt, hogy a választásokig nem szabad beszélgetni dolgokról, majd arra utalt, hogy előbb választást kell nyerni, utána mindent lehet. Vagyis a voksolásig hazudhatnak akármit, utána úgyis azt csinálnak, amit akarnak. Mint korábban a lap is beszámolt róla, az Index birtokába került feljegyzés szerint a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja – amelynek munkáját Dálnoki Áron koordinálja – egy hosszabb, összetett gazdasági programot készített, amit azóta gazdasági szakemberek szélesebb körének is bemutattak.
Címlapfotó: MTI

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését