
Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét
Orbán Viktor felidézte, hogy mi is történt tíz év alatt. Kiemelte, hogy Berlinben, Stockholmban, Bécsben és Párizsban romokban a közbiztonság. Migránsbandák tartják rettegésben az embereket. A robbantások, autós merényletek és gyilkosságok mindennapossá váltak. Kitért arra is, hogy Londonban a minap százezren tüntettek a migráció ellen, mivel a briteknek elegük lett és vissza akarják venni a hazájukat.
Magyarország eközben Európa egyik legbiztonságosabb országa lett. Sosem lehetünk elégedettek, de ami tény az tény: az élet és vagyon elleni bűncselekmények mélyponton vannak. Az illegális migránsok száma nulla.
Egy hely van, ahol nem változott semmi, ez Brüsszel. A brüsszeli bürokraták még mindig menedzselni akarják a migrációt ahelyett, hogy megállítanák. Aki nem áll be a sorba, azt zsarolják és büntetik. Magyarországot egymillió euróra, minden egyes nap
– tette hozzá Orbán Viktor.
A kormányfő kiemelte, hogy vannak is olyan magyar pártok, amelyek engednének a zsarolásnak. A Tisza és a DK teljesítené Brüsszel követelését és elfogadná a migrációs paktumot. Ezt nyíltan be is vallják. Szerintük meg lehet felelni a brüsszeli migrációs paktumnak. Akkor is, ha ezzel tönkretennék Magyarországot.
Szerintünk pedig éppen ezért nem lehet. Nem lehet, mert a haza nem eladó, a jövő nem feláldozható, a magyar emberek biztonsága nem lehet alku tárgya.
A magyar kormány továbbra is ellenáll Brüsszelben, és megőrzi a migránsmentes Magyarországot!
– szögezte le a miniszterelnök.

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter

Kapitány István: Magyarország nem válik le az orosz energiáról, és marad a rezsicsökkentés

A parlament megszavazta, Magyar Péter a miniszterelnök

Forsthoffer Ágnes: új korszakot kezdünk a magyar parlamentáris demokrácia történetében