Orbán Viktor: a háborús stratégia helyett váltsunk békestratégiára!

A mostani háborús stratégiáját az Európai Uniónak meg kell változtatnia, helyette a béke stratégiájára kell váltania. Tűzszünet, béketárgyalások - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben a Patrióták Európáért pártcsoport EU-csúcs előtti egyeztetésére érkezve csütörtökön.

Orbán Viktor, a nap folyamán később kezdődő uniós csúcstalálkozó témáit sorolva kijelentette: "nagyon nehéz napunk lesz, három csata van" napirenden.

Ezek között elsőként az ukrajnai háborút említette. Közölte, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bemutatja a győzelmi tervét. Noha "hivatalosan még nem ismerjük, azonban hallottuk, hogy tegnap mit mondott az ukrán parlamentben. Az több, mint rémisztő" - fogalmazott.

Hangsúlyozta: időnként egyedül sürgeti, hogy a mostani háborús stratégiáját az Európai Unió változtassa meg, mert - mint kiemelte - "most éppen elveszítjük ezt a háborút". Rosszul megtervezett, rosszul végrehajtott, rossz kalkulációk alapján kialakított stratégiával ment bele ebbe a háborúba az Európai Unió, amiért az uniós bizottság elnökasszonyát első helyen terheli felelősség, mert ő volt a zászlóvivő - jelentette ki.


Ez nem működik - szögezte le a miniszterelnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a frontvonalon "teljesen nyilvánvaló, hogy vesztésre állunk". Tehát változtatni kell - hangsúlyozta. "Én nem arra gondoltam, hogy még több háború, meg még több veszélyes fegyver, meg nagy hatótávolságú fegyverek, hanem arra, hogy a háborús stratégia helyett váltsunk a béke stratégiájára. Tűzszünet, béketárgyalások" - fogalmazott.

Az, amit az ukrán elnök szerdán az ukrán parlamentben elmondott, az pont az ellenkező irányba mutat - mondta Orbán Viktor, majd közölte, ezért sürgeti, hogy Olaf Scholz németek kancellár és Emmanuel Macron francia elnök az egész Európai Unió nevében minél hamarabb kezdjen tárgyalni az oroszokkal azért, hogy "kiutat találjunk ebből a helyzetből".

Kiemelte: jelentős lesz a "migrációs csata" is, mert - mint fogalmazott - "többen meg akarjuk változtatni a migrációs szabályokat". Az, hogy Magyarországot büntetik azért, mert megvédi az unió határait, az elfogadhatatlan - jelentette ki. Egyre több ország mondja azt, hogy migrációs krízis van, változtatni kell - hívta fel a figyelmet.


A kormányfő közölte, az uniós csúcsértekezleten, a "délutáni csata" folyamán az EU el akarja fogadtatni azokat a gazdasági intézkedéseket, amelyek - mint fogalmazott - "földre vinnék a magyar családokat". Adóemelés, a rezsicsökkentés eltörlése, a nyugdíjrendszer átalakítása, a 13. havi nyugdíj eltörlése - sorolta.

"Ezt nekem vissza kell utasítanom, és meg kell védenem a mostani gazdaságpolitika legfontosabb, családokat védő elemeit" - fogalmazott.

Tájékoztatása szerint a Patrióták csütörtök reggeli egyeztetése, noha az uniós csúcsra való felkészülés jegyében zajlik, a pártcsalád megszervezésére fókuszál.

"A tűzkeresztségen átestünk", ami a magyar uniós elnökségi program bemutatása volt az Európai Parlamentben - mondta. Kiderült, hogy a Patrióták frakciója kiválóan működik - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, majd kiemelte: "kiálltunk egymásért, segítettek nekem megvédeni Magyarországot".

A Patriótáknak van egy tervük arról, hogy hogyan akarnak növekedni, erről szól a csütörtöki megbeszélés - tette hozzá Orbán Viktor.

MTI/Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

2024. október 17. 11:13
Brüsszel lerántotta a leplet a tervéről: célkeresztben a magyar emberek
Ukrajnát hoznák előnybe a legújabb döntéssel.
„Értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények” – Azahriah elmondta, mit gondol a Fidesz szavazóiról
Az nem derült ki, hogy a poszttal a közelgő koncertjeit akarja-e hirdetni vagy csak kedve támadt sértegetni a magyar...
Orbán Viktor: Fókuszban az aszályvédelem
Összeült az aszályvédelmi operatív törzs.
Zámbó Jimmy zsírleszívása adta a tippet Ruszin tábornoknak
A bukott vezérkari főnök nagy Jimmy rajongó.
Felborult egy olajfúró hajó a Szuezi-öbölben, többen meghaltak
Többen meghaltak, sokan megsérültek és eltűntek után is folyik a kutatás a Szuezi-öböl afrikai oldalán, Rász Garíb k...
Bundában a 40 fokban!
40 fok, brutális hőség, döbbenetes kánikula, szenvedünk ebben a forróságban, de hogy viselik az állatok ezt a nagy m...
family
Se koncert, se pénz?
Üres a naptár, kevés a fellépés, nincs elég koncert idén. Legalábbis erről panaszkodik most egyre több hazai híressé...
family
Tények röviden, 2025. július 2., szerda
Tények röviden adás.
Láttam a brutális kivégzést!
Elbújt egy bokros résznél, lesben állt, arra várt, hogy volt párja és fia közelebb érjenek hozzá. Mindezt nyílt utcá...
family
Lenézi a magyar szavazókat Azahriah
A Fidesz szavazóit sértegette az a fiatal énekes, akit korábban egy botrányos, nyilvános vécés videó kapcsán ismert ...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.