Orbán Viktor: a "háborúpárti paktum" ellenére folytatjuk az európai jobboldali pártok együttműködésének kiépítését

Az emberek a változásra szavaztak, de "az Európai Néppárt árulásával" a brüsszeli elit kicselezte őket, és kivédte a Brüsszel bevételét célzó első támadást; a "háborúpárti paktum" ellenére folytatjuk az európai jobboldali pártok együttműködésének kiépítését - írta a miniszterelnök a Magyar Nemzet szombati számában.

Orbán Viktor azt írta: Európa válságban van. Eltűnőben az életünk kereteit meghatározó keresztény civilizáció. Lejtmenetben az Európai Unió is, a kontinens globális gazdasági súlya az elmúlt három évtizedben jelentősen csökkent.

"Az európai rend a szemünk láttára elpárolog", állandósult a terrorveszély, foszladozik a közbiztonság - emelte ki, hozzátéve: emellett visszaszorult az európai érdekérvényesítési képesség a nemzetközi politikában is, béke, rend és fejlődés helyett háború, migráció és stagnálás lett.

A helyzetet szerinte csak súlyosbítja, hogy a brüsszeli bürokrácia az elmúlt években számos hibás politikai döntést hozott. Így Európa egyre inkább belesodródik egy olyan háborúba, amelyen a kontinens semmit sem nyerhet, de könnyen mindent elveszíthet.

A miniszterelnök megjegyezte: a brüsszeli bürokraták az európai emberek pénzét folyamatosan Ukrajnába küldik, a szankciókkal "lábon lőtték" az európai cégeket, felhajtották az inflációt és megélhetési nehézségek közé lökték az európai polgárok millióit.

Adóemelésekkel rontották a kontinens versenyképességét, és a zöld átállást félrenavigálták. Európa ma több kőszenet használ és magasabbak az energiaárak, mint öt évvel ezelőtt. A kivéreztetés ellen napi szinten tiltakoznak az európai gazdák, és közben "nyakló nélkül tódulnak be" dömpingáron a kétes minőségű ukrán agrártermékek - sorolta.

Kitért arra, hogy az EU bővítése a Nyugat-Balkán országaival teljesen megrekedt, csak a magyar bővítési biztos heroikus küzdelme hozott némi előrelépést. Pedig az uniónak nagyobb szüksége van az új tagállamokra és azok gazdasági lendületére, mint bármikor korábban - hangsúlyozta.

Orbán Viktor közölte, a félrekezelt migrációs politika miatt ma is özönlenek Schengen területére az illegális migránsok; Brüsszelben viszont ahelyett, hogy átvennék a migrációt megállító országok - például Magyarország - sikeres gyakorlatát, ezeket büntetik és a migránsok beengedésére akarják őket kényszeríteni.


Közismertnek nevezte, hogy 2040-ig Afrikában 750 millióval nő a népesség. Magyarország mindenkit arra figyelmeztet: ma még megállítja az afrikai migránsokat a kerítés, de ilyen rohamosan növekvő számok mellett csak a már középtávon helyben maradást eredményező gazdasági fejlesztésektől remélhetünk megoldást.

Európának nagy fejlesztési programot kellene indítania Afrikában, de ilyen terv Brüsszelben még a látóhatáron sincs - közölte.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, a brüsszeli bürokraták kétségtelenül sikeresek a nemzetállamok meggyengítésében és saját hatalmuk növelésében; "ez az elit felidézi bennünk a kommunisták emlékét".

Nem az emberek érdekét nézik, hanem a saját eszméiket erőltetik az emberekre. Az éppen aktuális slágerük "a méregzöld politika és a kevert társadalom eszménye".

Emlékeztetett, a válság ténye és a háborús helyzet súlyosbodása már jóval az európai parlamenti választások előtt egyértelműen jelezte, hogy változásra van szükség Európában.

Hangsúlyozta, a baloldali progresszió és háborúpártiság helyett az emberek elsöprő többséggel a változást ígérő pártokra szavaztak. Az EU 27 országából 20-ban olyan szuverenista vagy jobboldali párt nyert, amely kimondottan a változás ígéretével kampányolt. A választás után meg is bukott azonnal a baloldali francia és a belga kormány, és "Berlinben is rezeg a léc" - fűzte hozzá.

Az európai emberek egyértelművé tették, hogy le akarják zárni a szomszédban zajló háborút, meg akarnak szabadulni a progresszív ideológiai ámokfutástól, meg akarják állítani a migrációt, növekedési pályán akarják látni az európai gazdaságot - írta a kormányfő.

Fotó: MTI/ Benko Vivien Cher

Azt írta: az európai emberek a várakozásoknak megfelelően megkezdték "Európa visszavételét", csakhogy a brüsszeli bürokraták ellentámadást indítottak. A status quo fenntartásában érdekelt szocialisták és liberálisok mellé beszervezték az Európai Néppártot, amely a kampányban még változást ígérve gyűjtötte a szavazatokat, ám a választások után mégis a szocialistákkal és liberálisokkal állt össze.

Az Európai Néppárt és a baloldal többi pártja "fittyet hány" az európai emberek döntésére, és "szégyenteljes paktumot kötött", hatalmi osztozkodásba kezdett - közölte a kormányfő, aki ezt a választóktól kapott felhatalmazással való nyílt visszaélésként értékelte, és kiemelte: "egy háborúpárti koalíció köttetett újra".

Hozzátette, "a háborúpárti paktum" egyetlen célja, hogy a brüsszeli elit hatalomban maradjon. Napnál is világosabbnak nevezte, hogy ezért akarják pozíciójában tartani az eddigi sikertelenségekért "nyakig felelős" bizottsági elnököt.

A miniszterelnök kiemelte: a jobboldaliaknak továbbra is az a feladatuk, hogy érvényt szerezzenek az európai választók akaratának. Az első kísérletüket visszaverték, de ezen a héten megtörtént az újratervezés - írta, jelezve, a paktum ellenére folytatni fogják az európai jobboldali pártok együttműködésének kiépítését.

A jobboldali pártoknak erős európai parlamenti frakciókat kell létrehozniuk, majd ki kell építeniük az e képviselőcsoportok közötti együttműködést - jelentette ki.

Közölte, vasárnap két meghatározó erejű esemény történik: "vigyázó szemünket Párizsra és Bécsre érdemes vetnünk".

Felidézte, hogy Amerikában is nagy lépést tettek a változás felé.

Ha minden a tervek szerint alakul, és a Jóisten is megsegít bennünket, az év végére a hazafiak többségre jutnak az egész nyugati világban. Hajrá!

- zárta szavait Orbán Viktor.

Forrás: MTI

2024. június 29. 09:02
Ijesztő csúszómászó szökött el Dunaújvárosban, nagy pánikot okozott
Szökött siklót mentett meg egy önkéntes tűzoltó Dunaújvárosban a minap.
Porig égett Aurelio autója az M6-oson, videóra vette a tragédiát
Szerencsére nem sérült meg a balesetben.
Ilyet még senki nem választott a lánykérés helyszínének
Mindenki ledobta magáról a textilt.
Új videót tettek közzé a magyar túszról
Másfél éve ejtette túszul a Hamasz, most újabb videót tett közzé a terrorcsoport a magyar-izraeli fogolyról.
„Csak semmi bennfenteskedés!” – szúrt oda Orbán Viktor Magyar Péternek az OTP közgyűlésén
Nekem nincsenek OTP-részvényeim, ezért kereskedni sem tudok velük, sem szabályosan, sem bennfentes módon – jelentett...
Ideje megvédeni magamat!
Áll a bál a Házasság első látásra szereplői körül... és nem csak azért, mert Judit és Petra csúnyán összebalhézott a...
family
Tények teljes adás, 2025. április 25., péntek
SOKKOLÓ - Konyhakéssel támadt a barátja szomszédjára egy részeg férfi Budapesten, videón a sokkoló szurkálás. Egy sz...
Itt kő kövön nem marad!
Óriási a sikere a Nagy Duettnek, így az eredeti tervhez képest plusz két adással készül a showműsor! De mit szólnak ...
family
Milliomos droghálózatot számoltak fel az esztergomi rendőrök
Esélyük nem volt a menekülésre.
Ez hátborzongató!
Őrjöng Horváth Gréta, rendőrségre ment a Farm VIP sztárja! Kiakadt, mert felhasználták az arcát és a hangját is, hog...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.