Orbán Viktor: A háborúnak nem lehet győztese

Elég erősek vagyunk, hogy az amerikaiak ne tudjanak belepréselni minket a háborúba – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott interjúban. A miniszterelnök szót ejtett arról is, hogy hazánk világosan kiáll a béke mellett. Ferenc pápa múlt heti látogatásáról szólva a kormányfő leszögezte, hogy nem emlékszik ilyen jó kedvű három napra az elmúlt harminc évből. A z interjú során a miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy fent tudják tartani a rezsicsökkentést, így a családoknak nem kell aggódniuk az elszabaduló árak miatt. Szóba került, hogy hazánk a nemzetek Európájában érdekelt és a CPAC résztvevői is ezt a szándékot erősítik meg - írta meg a Magyar Nemzet.

Már a háború kirobbanásakor az volt a magyar álláspont, hogy vesztesei lesznek a háborúnak, de nyertesei nem

 – jelezte a műsorvezető felvetésére ma reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor.

A miniszterelnök vázolta: Oroszország falba ütközik, mert a NATO pénzeli Ukrajnát. Az Egyesült Államok költségvetését nagyon nehéz legyőzni. Az oroszok viszont sokkal többen vannak, több katonájuk, fegyverük van mint Ukrajnának.

Emellett Oroszország birtokolja a világ legjelentősebb atomfegyverarzenálját – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Szerinte atomhatalmat háborúban legyőzni nem lehet, az oroszok sem fogják ölbe tett kézzel nézni, ahogy megtámadják őket, vagy merényletet követnek el az elnökük ellen.

A kormányfő azt is kijelentette: Ukrajnában óriási a pusztítás, rengeteg áldozata van a háborúnak. Kiemelte, hogy a kormány követi az eseményeket, számon tartják a kárpátaljai magyar áldozatokat, azokat akiket besoroztak.

Örüljünk, hogy itt béke van, elég erősek vagyunk, hogy az amerikaiak ne tudjanak belepréselni minket a háborúba

– értékelte Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint háborús kampányt folytat hazánkban az Egyesült Államok. Mint mondta, minél előbb tűzszünet béke kellene, de ez most távol van, nehéz hetek elé nézünk Orbán Viktor szerint, az ukránok ellencsapásra készülnek, ami mélyíteni fogja a konfliktust.

A kormányfő rámutatott, hogy mindig vannak különböző gazdasági érdekek is, amelyek rácsatlakoznak egy háborúra.

Valakik csak azért mert háború van, óriási profithoz jutottak. A fegyverüzlet ilyenkor virágzik. Spekulánsok, csempészek aranybányája a háború. Emellett nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Soros Györgyék mindig azon ábrándoztak, hogy valahogy beteszik a lábukat Ukrajnába és hozzájutnak Oroszország természeti erőforrásaihoz

– magyarázta a kormányfő.

Világosan kiállunk a béke mellett

Ferenc pápa látogatása kapcsán a miniszterelnök kiemelte: nem emlékszik ilyen jó kedvű három napra az elmúlt harminc évből.

Ide jött a pápa és csupa jó dolgok történtek, ezt mondta mindenki, felekezeti hozzátartozás nélkül. Az összes magyar, ellenzéki, baloldali, jobboldali vita, támadás rosszindulat zárójelbe került, elveszítette a jelentőségét, és valami más emelkedett felé. Nem kell hívő embernek lenni ahhoz, hogy úgy érezze, az ország más állapotba került

– fogalmazott.

Kitért arra is, hogy meglátása szerint a Vatikán elszánta magát és mozgósítani fogja az erejét, kapcsolatait és befolyását a béke érdekében, továbbá Ferenc pápa is elmondta, hogy egy békemissziót tervez, és össze fogja gyűjteni azokat a vezetőket, akik békét akarnak és hajlandóak ezt a nézőpontot nyilvánosan is képviselni.

Észnél kell lenni, de egyértelműen és világosan kiállunk a béke mellett. Ha ezen a katonai támadáson túl leszünk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy milyen katonai lehetőségek maradtak ebben a háborúban. Azt hiszem ez az utolsó lehetősége az ukránoknak, hogy valamilyen katonai sikert érjenek el. Ha ezt a golyót kilövik, ez megtörténik, akkor látni fogjuk a tényleges erőviszonyokat, és több lehetőség nyílik a békét szolgáló diplomáciai akcióknak is

– jegyezte meg Orbán Vitkor.

A békében leginkább mi vagyunk érdekeltek. Ukrajna a szomszédunk, egy példával élve Orbán Viktor azt mondta, hogy az ingatlan értékét is befolyásolja, hogy milyen házak vannak a szomszédban, így nekünk egy jól menő prosperáló Ukrajna létezése lenne az érdekünk – rögzítette a kormányfő.


Kárpátalja ősi magyar föld

Ukrajnában magyarok is élnek, Ukrajna egy része ősi magyar föld, ami most Ukrajnához tartozik. Ők is elesnek a háborúban, mi magyarok legalább kétszeresen motiváltak vagyunk abban, hogy béke legyen – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Az ukrán gabonaimport megtiltásáról is kérdezték Orbán Viktort, aki szerint Magyarország segíteni akart az ukránoknak, amikor engedélyezte, hogy vámmentesen átengedi az ukrán gabonát az éhező országokba.

Nem ez történt, spekulánsok felvásárolták a gabonát, és leverték az árakat, tönkre tették a közép-európai gabonapiacokat. A lengyelek vezetésével Közép-Európa szembeszállt Brüsszel érdekével, és saját hatáskörben betiltottuk a gabonaimportot, ezután Brüsszelnek nem volt más választása, meg kellett egyezniük velünk

– rögzítette.

A miniszterelnök szerint ki kell állnunk magunkért, abban pedig nem hisz, hogy Brüsszel pénzt küld majd a magyar gazdáknak, hiába ígérték meg. Orbán Viktor felhívta a figyelmet Ukrajna EU-s integrációjának a veszélyeire is. Elmondása szerint mindenki arról beszél, hogy vegyük fel Ukrajnát az unióba, holott csak egy apró gabonavám eltörlés kis híján tönkretette öt ország agrárgazdálkodóit.

Éppen ezért óvatosan kell bánni Ukrajna uniós tagságával, mert olyan bajt hozunk a fejünkre – ha nem lassítunk le, nem vagyunk észszerűek – hogy attól fogunk koldulni

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

Képesek vagyunk fenntartani a rezsicsökkentést

A kormányfő elmondta, hogy segíteni kell Ukrajnának, de nem segítség, ha közben tönkre tesszük magunkat. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy egy élő kihívás minden nap a kormány számára, hogy meddig vagyunk képesek fenntartani a rezsicsökkentést. A kormány úgy döntött, hogy még mindig képesek vagyunk biztosítani a rezsivédett árakat, és a következő időszakban is így lesz ez.

A családoknak tehát nem kell aggódniuk, nem szabadulnak el az árak. Ők továbbra is az átlagfogyasztásig rezsivédett sávban maradnak majd
– tette hozzá.

A családok támogatása mellett arra is törekszünk, hogy a kis-és középvállalkozások, akiknek a magas energiaárak a vesztét okozhatják, segítséget kapjanak – szögezte le a kormányfő.

Ismertette, hogy a múlt héten sok olyan döntés született, ami segítheti őket.

Egyebek mellett megfeleződtek több tízezer mikro-és kivállalkozás energiadíjai. A tarifák a gázszolgáltatásban a felére csökkentek, amely 14 ezer vállalkozást érintett, az áramellátásban pedig 17 ezer vállalkozást. Ez a lépés azokra vonatkozott, akiknek sajátos, váltó fix szerződései voltak. Továbbá bevezettük a vármegyebérletet is, amelynek eredményeként a vidékiek is olyan típusú támogatást kapnak, mint a budapestiek

– sorolta a miniszterelnök.

Az energiaárakat illetiően elmondta, hogy az oroszoktól érkező energiára, amit az MVM hoz be, van egy csúszó hatás.

Az ide érkező energia ára a tőzsdei árakhoz van kötve, de az ár mindig két hónappal csúszva érkezik. Amikor lefele vagy felfelé mennek az árak, az két hónap múlva érezhető Magyarországon. Most az árak bár jobban néznek ki, de még mindig kétszerese annak, mint a háború előtt volt –mutatott rá.

Jelezte azt is, hogy a fűtési szezonhoz közeledve ismét nőni fognak az árak, és egyáltalán nem biztos, hogy lesz elegendő gáz és villamos energia a télen.

Ez egy fontos probléma, de mi ezt az idei télen is megoldjuk majd – szögezte le.


A nemzetek Európájában hiszünk

A kormányfő elárulta, hogy ma vagy holnap hozzák nyilvánosságra azt a kezdeményezést, amely azt fogja javasolni, hogy az Európai Unió tagállamainak ne legyen lehetősége önálló külpolitikára. Mint mondta, a németek is ott állnak e terv mögött, Magyarországnak pedig megszűnne a külpolitikai mozgástere, ha ezt elfogadnák. Az egész nyugati világban erre megy ki a játék a kormányfő szerint, megpróbálják a nemzetek önrendelkezését, hatásköreit elvonni.

Mi a nemzetek Európájában hiszünk, az európai nemzeteket kellene megerősíteni

– szögezte le Orbán Viktor.

Kiemelte, hogy a pénzembereknek az a jó, ha nincsenek erős nemzetek, úgy tudják egyszerűbben érvényesíteni az érdekeiket. A miniszterelnök szerint emiatt vannak itt Budapesten a CPAC résztvevői, hogy ezt a szándékot minél erőteljesebben kifejezzék.

Címlapfotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala

2023. május 05. 09:18
Ledobta kutyáját a negyedik emeletről, 20 métert zuhant az öleb
A házikedvenc nem élte túl a zuhanást.
Húscafatok lepték el az autópályát, le kellett zárni a külső sávot - videóval
Horrorfilmben is megállta volna a helyét a sztráda látványa.
Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő
Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality ker...
Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot
A hegymászó holtteste nem került elő.
Kisgyerekeket késeltek meg egy játszótéren, videón a szíriai támadó
Három gyerek életveszélyes állapotban van.
Nacsa Lőrinc: Az EU értékközösségként hivatkozik magára, miközben tagadja az egyetemes értékeket
Az Európai Unió értékközösségként hivatkozik magára, miközben az egyetemes értékeket egyre inkább tagadja - jelentet...
Világvége-hangulat van New York-ban - Tények Plusz 18.45
Fulladoznak az emberek a füst miatt, közben megállíthatatlanul terjednek a lángok a kanadai erdőkben. További részle...
Ezt ne csináld a KRESZ vizsgán, fiam! - síneken kocsikázott az apa, miközben fiát vitte vizsgázni
Megbénította a vasúti közlekedést az édesapa.
Fosófantom és agresszív drogosok tartják rettegésben Kerepest - videóval
A településen élők mindennapjai tele vannak félelemmel.
Szijjártó: Türkmenisztán észszerű megoldás lehetne az európai energiabiztonság garantálását illetően
Az Európai Unió és benne Magyarország érdeke is, hogy a világ negyedik legnagyobb földgázkészletével rendelkező Türk...
Tavaly jelent meg a pokoli üreg Chilében, most döntöttek miatta
Megtámadott egy kisgyereket egy jávorszarvas - videó
Perrel fenyegetőzik Harsányi Levente, csalók mocskolták be a nevét
Rekordsebességre gyorsult a globális felmelegedés
Kötelező migránskvóta: az elképzelés inkább egy komédiában állja meg a helyét, mint a valóságban