
Szijjártó Péter: Magyarország visszautasítja, hogy pénzt adjon a NATO-nak ukrajnai fegyverszállításra
– A mai kormányülésen szinte minden a falvakról szólt – ismertette Orbán Viktor az ülés után. A miniszterelnök elmondta, hogy szerintük a falu nem a múlt, hanem a jövő, ezért a 2025-ös év a falvakban is az áttörés éve lesz. A bejelentés szerint támogatják a kisboltokat, boltonként hárommillió forinttal, mentőövet dobnak a kiskocsmáknak, szintén hárommillió forint értékben. Erre minden 2000 fő alatti település pályázhat.
Emellett a kormányfő közölte, hogy minden faluban lesz legalább egy ATM, és templomfelújítási programot is hirdetnek a kistelepüléseknek.
A falut nem leépíteni kell, hanem felépíteni, ezen dolgoztunk ma
– szögezte le Orbán Viktor, majd jelezte, hogy a csütörtöki Kormányinfón számolnak be a részletekről.
Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala

Szijjártó Péter: Magyarország visszautasítja, hogy pénzt adjon a NATO-nak ukrajnai fegyverszállításra

Menczer Tamás megmutatta, hogyan fenyegeti Zelenszkij Magyarországot

Kocsis Máté: Feljelentésekkel akarják elhallgattatni azokat, akik beszámoltak Magyar Péterék adóemelési terveiről

Az amerikaiak lerázták Zelenszkijt

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák

Szijjártó Péter: a nemzeti kormány harcolni fog Brüsszel energiaáremelési diktátuma ellen

Szijjártó Péter: azért nem kéri számon Brüsszel a kijevi korrupciót, mert ott is ugyanaz zajlik

Újabb fejlemények történtek az ukrán korrupciós botrányban

Ursula von der Leyen már az EU-szerződéseket is felrúgná, hogy minden pénzt Ukrajnába küldhessen

Orbán Balázs: Brüsszel négy éve a békét akadályozza, mégis Magyarországot támadja

Nagy bajban a Tisza! Már Raskó György szerint sem tudják megfogni Magyar Péterék az ellenzéki szavazókat

Tönkretenné a kisvállalkozásokat a Tisza Párt megszorítócsomagja