Orbán Viktor: '56 az egész nemzet nagy közös szabadságharca volt

Magyarország minden városának és falujának megvan a maga 1956-ja, és mindegyik része a mi nagy közös '56-os szabadságharcunknak, ezért nemcsak igazságtalan és lekezelő, de egyenesen hiba, ha valaki 1956-ot csak a rivaldafényben álló főváros forradalmának látja - jelentette ki a miniszterelnök az október 23-i ünnepségen hétfőn, Veszprémben.

Orbán Viktor azt mondta: ezért méltó és igazságos, hogy Veszprémben hajtanak fejet az 56-os szabadságharcosok emléke előtt.

Felidézte: úgy tartják, az utcai harcokban és sortüzekben mintegy háromezren estek el és húszezren sebesülhettek meg, a kommunista megtorlás pedig több mint 200 ember küldött halálba, 13 ezret pedig börtönbe, és elmenekült az országból 200 ezer magyar.

Hangsúlyozta: a börtönben megtorlást szenvedők és kivégzettek története egytől egyig különálló, megrázó és tanulságos dráma. Hozzátette: sokszínűségük önmagában is bizonyítja, hogy '56 valóban az egész nemzet nagy közös szabadságharca volt.

"Végeztek ki papot, munkást, földművest, tanárt és kommunista pártvezetőt is, időset, fiatalt, férfiakat és nőket, budapestieket és vidékieket: egy egész nemzet állt a vérpadon" - fogalmazott.


1956 a magyar géniusz felvillanása volt

A magyar géniusz felvillanásának nevezte az 1956-os forradalmat és szabadságharcot a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt mondta, 1956 az európai Magyarország hosszú időkre utolsó esélye volt arra, hogy kiszakítsa magát az európai kultúrát, a keresztény civilizációt és a nemzetek létjogát tagadó bolsevik szocializmus világából.

A kormányfő úgy fogalmazott, "a magyar '56-os forradalom és szabadságharc nem artikulálatlan üvöltés, nem az elnyomottak dührohama, nem a bosszúért lihegők zihálása és nem is a szabadságvágy zabolátlan kitörése volt".

A magyar forradalom minden lélegzetelállító hősiessége, halált megvető bátorsága mellett is józan, mértéktartó és felelősségteljes mozdulat volt. A forradalom maga volt a magyar géniusz felvillanása - mondta Orbán Viktor.


1956 végül 1990-ben győzött

Ezerkilencszázötvenhat végül 1990-ben győzött, "mi, akik ott voltunk, akik a politikai csatákat vívtuk a Szovjetunió és a kommunista pártvezetés ellen", 1956 öröksége nélkül nem győzhettünk volna - jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő beszédében kiemelte: "nekünk 1989-ben csak az volt a dolgunk, hogy befejezzük azt, amit az '56-osok elkezdtek, hogy megmutassuk", 30 év kényszerű hallgatás nem azonos a megbocsátással, és hogy a történelmi számlát előbb vagy utóbb meg kell fizetni.

Hangsúlyozta: "úgy szabadultunk ki a szovjetek megszállása alól, és úgy váltottuk le a kommunistákat, hogy Magyarországon nem volt polgárháború, egyetlen emberéletet sem vesztettünk, s ha kínnal és keservesen is, de elkerültük Magyarország gazdasági és politikai összeomlását".

Sőt, a mai napig Magyarország az egyetlen ország Európában, ahol 33 év alatt egyszer sem kellett előrehozott választást tartani, "s máig mi vagyunk a legbiztonságosabb és legstabilabb ország egész Európában" - jelentette ki Orbán Viktor.


Moszkva tragédia volt, Brüsszel csak egy rosszul sikerült kortárs paródia

Brüsszel nem Moszkva: Moszkva tragédia volt, Brüsszel csak egy rosszul sikerült kortárs paródia - mondta a miniszterelnök .

"Úgy kellett táncolnunk, ahogy Moszkva fütyült. Ha Brüsszel fütyül is, mi úgy táncolunk, ahogy mi akarunk, s ha nem akarunk, akkor nem táncolunk!" - fogalmazott ünnepi beszédében Orbán Viktor. Értékelése szerint azonban az "az elvtársi kioktatás" változatlan, csak most kondicionalitási eljárásnak hívják, és "nem a tankok gurulnak be keletről", hanem a "dollárok gurulnak be nyugatról ugyanoda és ugyanazokhoz".

Hangsúlyozta: a nagy különbség az, hogy a Szovjetunió reménytelen volt, az Európai Unió viszont még nem az. "Moszkva javíthatatlan volt, de Brüsszel és az Európai Unió még megjavítható" - mondta a kormányfő, emlékeztetve, hogy a közelgő európai választásokra.

Kijelentette: az '56-osok áldozata csak akkor nyer értelmet, ha a magyar szabadságot mi is védjük, éljük és örökül hagyjuk. "Ők akkor nem haltak meg hiába, ha mi nem élünk hiába. Ha olyasmit adunk a világnak, amit csak mi adhatunk" - fogalmazott a kormányfő, aki szerint Veszprém, mint Európa kulturális fővárosa éppen ezt teszi, megmutatja egész Európának, milyen is a magyar kultúra, milyen is a szabadság, ha magyar.


Magyarország ma is első és egyetlen, amely vissza akarja tartani az európai népeket egy még nagyobb háborútól

- Magyarország ma is első és egyetlen, amely vissza akarja tartani az európai népeket, hogy "önként, dalolva meneteljenek bele egy újabb, még nagyobb háborúba" - jelentette ki a kormányfő.

Orbán Viktor azt mondta, a magyar lovagias nép, az észszerűség rovására menően is, "ezért fordul velünk elő újra és újra, hogy végül azok törnek ellenünk, akiket korábban megmentettünk, vagy éppen védjük őket".

"Elsők voltunk, akik Európát védtük a migrációtól és elsők voltunk, akik békét javasoltunk háború helyett, amellyel megmenthettük volna százezrek életét" - fogalmazott.

Hozzátette: Magyarország ma is első és egyetlen, amely vissza akarja tartani az európai népeket, hogy "önként, dalolva meneteljenek bele egy újabb, még nagyobb háborúba".

A miniszterelnök szerint Magyarország köszöntet, méltánylást sohasem, gáncsot, hátba támadást, baráti tüzet viszont gyakorta kap; a magyar sors olyan mintázata ez, amely időről időre ismétli önmagát.

A szabadságot védeni kell, különben elveszünk

A magyar ember számára a szabadságharc nem olyasmi, amit vállalhat, vagy amit eldönthet. A szabadságot védeni kell, különben elveszünk - mondta a miniszterelnök.

Így volt 1956-ban, 1990-ben és így van ma is - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve: tudták ezt mind a régi nagyok, István királytól egészen az '56-osokig.

A magyar ezért szabadságharcos nemzet és a magyar nemzet életstratégiájának lényege éppen az, hogy "mi minden megszálló birodalom sírjánál ott állunk" - fűzte hozzá, kiemelve: 1956 győzött, és "mi visszacsatlakoztunk az európai népek közösségébe", ez is része a történelmi elégtételnek.

Az is igaz - folytatta a miniszterelnök -, hogy a hely, Európa, ahová visszaérkeztünk, már nem az a hely, ahonnan kizártak bennünket és egyre kevésbé az.

Szabadságot akartunk, szabadok is vagyunk, és Európa is a szabadság jegyében egyesült, ugyanakkor most szembe kell nézni azzal, hogy mást értünk szabadság alatt és különbözőképpen képzeljük el a szabad világot is - jelentette ki Orbán Viktor.

MTI/Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

2023. október 23. 16:07
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért Sebestyén József családja számíthat a kormány segítségére. Ezt Orbán V...
Megdöbbentek a strandolók, azt gondolták, cápát látnak a Balatonban, erről felvétel is készült néhány napja Tihanyná...
Rejtélyes üzemanyag-ellátási zavar okozhatta az Air India repülőgépének tragédiáját még júniusban. Az Ahmedábádból L...
Idős asszony életét mentette meg a gondosóra Barcson. A nyugdíjas rosszul lett és leesett az ágyról. Az órájával hív...