
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Orbán Balázs elmondta, született egy brüsszeli dokumentum, amely egyértelműen azt várja el a kormánytól különböző támogatásokért, részben uniós forrásokért cserébe, hogy változtasson a hatósági áras rendszeren. Hozzátette, megpróbálják elmagyarázni azt, hogy ez miért nem elfogadható, a rendszer fenntartása miért nagyon fontos a magyar középosztály, a magyar családok és a nyugdíjasok számára.
A rezsicsökkentés eltörlése beláthatatlan következményekkel járna, hiszen uniós összehasonlításban Magyarországon a legalacsonyabbak a villamosenergia- és földgázárak a rezsicsökkentés politikájának köszönhetően. A háború és az elhibázott szankciók az egekbe emelték az energiaárakat, és ez az unió minden országban látszódik a lakossági oldalon is, vagyis a lakosoknak kell megfizetniük az áremelkedést - szögezte le.
Megjegyezte: több ország is próbálkozott költségcsökkentő programokkal, de egyik sem olyan hatékony, mint a magyar rezsicsökkentés.
A politikus a kötelező betelepítési kvótáról szólva kiemelte: a brüsszeli tervek szerint a tagállamoknál, amelyek nem hajlandók végrehajtani a kvótát, tulajdonképpen vissza kell bontani a határzárat és újra nyílt, több tízezres nagyságrendű bevándorlótáborokban, migránsgettókban kellene ellátni az embereket addig, amíg menekültügyi kérelmük el nem bírálódik.

A fotó illusztráció (Forrás: Orbán Nalázs Hivatalos Facebook oldala)
Magyarország és Lengyelország számára ez elfogadhatatlan, hiszen több évet küzdöttek azért, hogy a nyílt táborokat felszámolják és létrejöjjön egy olyan határvédelmi rendszer, amely képes az illegális migrációt megállítani, és biztosítja a határon kívüli kérelemelbírálási rendszert. Ezt az új megközelítés szerint fel kellene adni, ami nem elfogadható Magyarország számára - fűzte hozzá.
Orbán Balázs elmondta, az európai menekültügyi rendszerrel ellentétben Magyarország álláspontja az, hogy ezeket az embereket nem szabad beengedni Európa, a schengeni térség területére. Ha menekültügyi kérelmet szeretnének benyújtani, azt a schengeni területen kívül tehessék meg, és csak a menekültstátuszra jogosultak léphessenek be - jegyezte meg.
Arra a kérdésre, hogy milyen jogi, politikai eszközök vannak a brüsszeli tervek megakadályozására, elmondta: amíg a döntéshozatal zajlik, minden egyes fórumon próbálnak fellépni a jogszabály megszületésével szemben. Elfogadása esetén nem fogják végrehajtani, és erre van lehetőség, hiszen Magyarország Alaptörvénye egyértelműen nyilvánít véleményt ebben a kérdésben. Ennek értelmében a kormány kötelezettsége, hogy ha egy ilyen uniós döntés megszületik, akkor azt ne hajtsa végre - közölte.
Hozzátette, ettől még "uniós eljárások alá kerülhetünk" és uniós jogi küzdelmek lesznek, de teljesen egyértelmű, hogy a magyar jog szerint a kormány nem járhat el másként, nem járulhatnak hozzá migránsgettók létrehozásához. Orbán Viktor is egyértelművé tette, hogy amíg ő a miniszterelnök Magyarországon, ez nem történhet meg - jelentette ki Orbán Balázs.
MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár