Orbán Balázs: a magyar kormány büszkén segíti a keresztény közösségek boldogulását

A magyar kormány büszkén vállalt feladatának nevezte a keresztény közösségek segítését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön Zalaegerszegen.

Orbán Balázs a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébánia altemplombővítésének és közösségiház-építésének alapkőletételén azt mondta: a nyugati államokban egyre több templom, kegyeleti hely válik a bontás áldozatává vagy enyészik el, emiatt pedig a hanyatlás jelei mutatkoznak az adott városokban.

"Ahogy Nyugat-Európa megfeledkezik keresztény értékeiről, úgy tűnnek el a környezetükért és településükért felelősséget vállaló közösségek is" - mondta.

A magyar kormánya azonban büszkén segíti a keresztény közösségek boldogulását, ezért 2010 és 2020 között 2800 templom újulhatott meg és 120 új épülhetett a Kárpát-medencében - közölte az államtitkár.

Zalaegerszegen a római katolikus templomok mellett református és evangélikus templom újulhatott meg, kolostort újítottak fel, egyházi iskolát és óvodát bővítettek. "Ez a közösség aktív, és folyamatosan bővül", ezért lett szükség a kertvárosi altemplom bővítésére és közösségi tér kialakítására - tette hozzá.

 

A bővítéssel méltó körülményeket teremtenek az elhunyt ősök előtti emlékezésre és a közös jövő építésére. "Ezt a közös jövőt magyarul írják és keresztény civilizációs alapokon áll" - fogalmazott Orbán Balázs.

Székely János szombathelyi megyés püspök ünnepi beszédében azt mondta, hogy "a negatív értelemben vett globalizmusnak és a szélsőségesen liberális véleménydiktatúrának" öt halálos ellensége van: az Isten és a vallás, a család, a nemzet, a fizikai föld, illetve a közösség.

A "gonosz" elvágja az éltető szálakat, ezért ennek a közösségi háznak az a küldetése, hogy erősítse, újrakösse az éltető szálakat a teremtőhöz, a családokhoz, a nemzethez, a közösséghez - közölte.

Az egykor Zalaegerszegen szolgáló Mindszenty József bíboros a megyében 34 plébániát, kilenc egyházi iskolát, három kollégiumot, valamint közösségi házat, idősek otthonát alapított - mondta.

Az új közösségi háznak védenie, ápolnia kell a családot, a hitet, az emberséget, a kultúrát, és Zalaegerszegen ezeknek az értékeknek ma is van helye és fontossága - hangoztatta a megyés püspök.

Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő, miniszteri biztos úgy fogalmazott: "Mindszenty József hazájában vagyunk", ez a név kötelez minket arra, hogy mit építünk és mit újítunk fel a városban.

Csak akkor marad meg Magyarország és Európa, ha meg tudjuk védeni keresztény templomainkat és hitünket - mondta.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere emlékeztetett, hogy 2004-ben adták át a kertvárosi templomot.

A most induló bővítésre 425 millió forint kormányzati forrást kaptak, további 57 millió forintot pedig a város református templomának felújítására, amely szeptemberben kezdődik - tette hozzá.

MTI/A fotó illusztráció

2021. augusztus 26. 11:00
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Se áram, se víz - így csapott le a vihar az országra
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a helyreállításon.
Mentőhelikoptert riasztottak a füzesabonyi állomáshoz, megrázó tragédia történt
Senki sem sejtette, mi zajlik a mosdóban.
Végre a pihenésé a főszerep: Nyaralós fotókon Visváder Tamás és családja
Visváder Tamás a keddi Mokka vendégeként mesélt arról, hogy a Nagy Duett intenzív időszaka után most minden percét a...
Utasokkal teli busz balesetezett Szombathelynél, több mentő sietett a helyszínre
Mentő szállította kórházba a sebesülteket.
Szalai Piroska: Dobrev Klára és Magyar Péter tudatosan lejáratják hazánkat
A hivatalos Eurostat-adatok szerint 2010 óta egymillió ember lépett ki a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettsé...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.