
Orbán a magyar-üzbég csúcstalálkozóról: a veszélyes időkben is sikerült továbbfejleszteni kapcsolatainkat
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délelőtt megbeszélést folytatott Savkat Mirzijojev üzbég államfővel Ankarában, ahol a nap folyamán rendezik meg a Türk Államok Szervezetének rendkívüli csúcstalálkozóját - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Tenyek.hu 2023. március 16., csütörtök 10:31
A tárgyaláson a felek örömmel állapították meg, hogy a két nép közötti barátságot mára sikerült intézményesíteni, a korábban kötött egyezmények végrehajtása rendben halad. Üdvözölték, hogy az OTP Bank immár az üzbég bankrendszerben is tevékenykedik, és ez utat nyit egy sokkal szélesebb magyar-üzbég gazdasági együttműködésnek.
Fontosnak nevezték, hogy mielőbb meginduljon Budapest és Taskent között a közvetlen menetrendszerinti légiforgalom.
Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
A megbeszélésen az ukrajnai háború és a szankciós válság is téma volt. Elhangzott: nehéz és veszélyes időket élünk, ami mindkét államot súlyosan érinti. A globális átrendeződések pedig csak még sürgetőbbé teszik a tűzszünet és a béke megteremtését, ahogyan Magyarország és Üzbegisztán összefogását is, és jó lenne, ha ezzel párhuzamosan felgyorsulna Európa és Közép-Ázsia politikai, gazdasági közeledése is - ismertette a tárgyalásokon elhangzottakat Havasi Bertalan.
MTI
+Ez is érdekelheti

Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!

Geert Wilders: Orbán Viktor korunk egyik legnagyobb politikusa

Kocsis Máté: ha áprilisban a Fidesz nyeri a választást, akkor Magyarország győz

Szijjártó Péter: az ukrán propagandasajtó és magyarországi partnereik is önmerényletekről hadoválnak

A politika Messijét fogadta Orbán Viktor

Szijjártó Péter, Gulyás Gergely: Ukrajna támadás alatt fogja tartani földgázellátásunkat is

Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását

Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!

Orbán Viktor a CPAC Hungaryn: Európában haldoklik a demokrácia, mert Brüsszel közvetlenül beavatkozik a nemzeti választásokba

Orbán Viktor: megvédjük Magyarország és a magyar családok biztonságát

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Kimondták az ukrán külügyben: Magyarországra jönnének megfigyelni a választásokat, már vannak jelentkezők is


