Orbán a budapesti csúcson: Egyre nehezebb az illegális bevándorlás miatti helyzet

Egyre nehezebb a helyzet az illegális migráció tekintetében, a számok és a tények egyre riasztóbbak, mégsem irányul elég figyelem erre a problémára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten.

 

2022. október 03. 14:28

A kormányfő az osztrák kancellárral és a szerb elnökkel egyeztetett a Várkert Bazárban, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: ez egy hosszabb sorozat első, nyitó találkozója. Három olyan ország vezetője találkozott, amelyet a lehető legsúlyosabban érint a migráció kérdésköre, "mind a hárman szenvedünk az illegális migrációtól" - tette hozzá.

Megjegyezte: ez rengeteg energiát, élőerőt és óriási összegeket emészt föl, "miközben egyáltalán nem vagyunk elégedettek azzal a helyzettel, ami kialakult".

Kifejtette: a világnak vannak más égető problémái, a figyelem is ezekre irányul elsősorban, hiszen itt az orosz-ukrán háború, "itt van a mindannyiunkat gyötrő magas energiaárak és a szankciók problémája", és a migrációra nem irányul elegendő figyelem, pedig ez legalább olyan fontos kérdés, mint a másik kettő.


Közölte: arra tettek most kísérletet, hogy szembe nézzenek a helyzettel és intézkedéseket dolgozzanak ki. Magyarország azért kezdeményezte ezt az összejövetelt, "mert mi vagyunk a legspeciálisabb helyzetben", ugyanis két irányból van migrációs probléma. Az orosz-ukrán háború következtében több mint egymillió menekült érkezett keleti irányból Ukrajna felől, miközben a határ déli irányból is "folyamatos ostrom alatt áll" - mondta.

Orbán Viktor megjegyezte, "van néhány olyan fejlemény előttünk", amely tovább fogja nehezíteni a helyzetet. Nem látni, hogy a migrációt ösztönző brüsszeli politika változna, az újraelosztási kvóták újra és újra napirendre kerülnek - magyarázta.

Kitért arra: emellett a háború és a szankciók miatt van egy világgazdasági visszaesés és egy világélelmezési nehéz helyzet, és ezek mind növelni fogják az illegális migráció súlyát.

Kiemelte: az Európába vezető migrációs útvonalak közül a legsúlyosabban érintett a nyugat-balkáni. Ráadásul az is nehézséget okoz, hogy "az illegális migráció és az embercsempészek aktivitása szintet lépett", már éles fegyvereket is használnak egymás közötti konfliktusokban és a határőrök ellen is - közölte.


Hangsúlyozta: ez a három ország nemcsak a saját határait védi, hanem egész Európát. Magyarország teljesíti a schengeni tagságból fakadó kötelezettségeket, de az lenne az érdeke és egész Európa érdeke is, hogy a védvonalat minél délebbre tolják. Most az elsődleges védvonal a szerb-magyar határ, és mindenkinek az az érdeke, hogy ez délebbre kerüljön - mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy eddig is adtak segítséget Szerbiának és Észak-Macedóniának, de most az együttműködés egy új dimenziójára van szükség, ezért a hétfői találkozó után hamarosan lesz egy következő Belgrádban, ahol az illetékes miniszterek egyeztetnek, a konkrét lépéseket fogják jogi formába önteni, illetve, ha közös fellépés lesz, ennek a pénzügyi és élőerő-feltételeit is ott fogják tisztázni. Egy harmadik találkozót is terveznek, amelyre Bécsben kerülhet majd sor - tette hozzá.

Orbán Viktor kérdésre elmondta: először minél délebbre kell tolni azt a védelmi vonalat, amelyen nem lehet átjutni, és ezt lépésről lépésre kell megtenni. Másodszor, akik illegálisan vannak az országaikban, azokat vissza kell vinni oda, ahonnan jöttek, harmadszor pedig, hot spotot, azaz menekültkörzetet kell létrehozni az Európai Unió területén kívül, hogy menedékkérelmet csak és kizárólag ott lehessen benyújtani - sorolta.


Azt mondta, azok a szállítási útvonalak, amelyek keleti irányból érkeztek Magyarországra, megbénultak vagy meg fognak bénulni a következő időszakban, ezért a magyarok kulcskapcsolatrendszere déli irányban van, legyen szó közlekedésről, energiáról vagy gázról. "Magyarországnak úgy kell most Szerbiára tekintenie, mint a legfontosabb partnerére, akin keresztül el tudja érni a világot" - fogalmazott a kormányfő.

Kijelentette: ezért a legszorosabb együttműködésre törekednek Szerbiával. "Hálásak vagyunk a szerbeknek, hogy rajtuk keresztül jön az a cső", amelyen Magyarország ma gázt kap - mondta. Hozzáfűzte: "amíg Magyarországon lesz gáz, addig lesz Szerbiának is gáz, majd valamilyen módon megsegítjük egymást".

Megjegyezte: nincs közös európai megoldás az európai cégek megsegítésére, "persze a szankciós politikát mindenkire ráerőltetik", de nincs közös pénzügyi alap, hogy kompenzálják ennek a pénzügyi következményeit, ezért a gazdag országok óriási összegekkel fogják megsegíteni a saját cégeiket, a szegényebbek pedig ezt nem tudják megtenni. Ezzel valamit kezdenie kell Brüsszelnek, mert az európai egységet ez meg fogja bontani - értékelt.

Orbán Viktor elmondta: az osztrák-magyar viszony mindig is pragmatikus volt, és eljött annak a korszaka, amikor az ideológiai kérdéseket félre kell tenni, mert most nem ideológiákra van szükség, hanem konkrét megoldásokra.


Közölte: "Brüsszelből soha semmilyen segítséget nem kaptunk", célzottan például a kerítés megépítésére, működtetésére nem kaptak pénzt. Sőt Brüsszelben olyan szabályokat tartanak fenn, amelyek "életidegenek a világnak ezen a sarkán" - fogalmazott.

Úgy látja, azokkal a migrációs szabályokkal, amelyekkel a menekültügyi rendszert működtetni akarják, az uniónak ebben a térségében "csak bajt okoznak". Minél többet kell tenni azért, hogy egy új menekültpolitika jöjjön létre Brüsszelben, "de nem ülhetünk erre várva ölbe tett kézzel, hanem cselekednünk kell" - jelentette ki.

Hangsúlyozta: "örülnénk, ha lenne európai megoldás, de ebben a pillanatban az európai megoldások csak hátráltatnak bennünket", a nemzeti megoldásoknak van igazából terük. "Szeretnénk, ha Brüsszelben ez megváltozna" - tette hozzá Orbán Viktor.

MTI/Fotók: MTI

Gyomorbaj? Sietve hágta át a létező összes szabályt a 10-es út fenegyereke
A sofőr ámokfutását egy fedélzeti kamera rögzítette.
Váratlan látogatók toppantak be a kiskunfélegyházi szeszgyárba, gazdát cserélt a vegyes pálinka
Nem kegyelmeztek az éppen pálinkát főző házigazdának. 
Jogerősen elítélték Lagzi Lajcsit
Jogerősen 3,5 év börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék Galambos Lajost.
Különös fotók készültek a Mecsekben, több méteresre nőttek az óriási árnyak
A látvány leírhatatlan.
Letépte a nő ruháját, majd a nyakát szorítva akarta megerőszakolni a miskolci utcán - videó
Most emelt vádat az ügyészség a férfi ellen nemi erőszak kísérlete miatt.
Született Anyák nem csak anyáknak
Három Született Anya, akik kendőzetlen őszinteséggel és közvetlen stílusban elmesélték anyaságuk minden rejtett titk...
Hírességek a vörös szőnyegen
Csak úgy, mint Hollywoodban, vörös szőnyegen vonultak fel a magyar hírességek azon a nívós eseményen, amit New York ...
A szeretet gyógyító ereje
Egy váratlan komplikáció a születésnél vagy nem sokkal utána és minden megváltozik egy család életében. Oxigénhiány,...
Minden lében kanál
Alekosz - ahogyan azt már tőle megszokhattuk - minden lében kanál. Minden részletre alaposan figyel, legyen szó az é...
Magyar szépségek Mexikóban
Joggal gondolhatnánk, hogy a mexikói tájat már szinte képtelenség felülmúlni, nos a magyar szépségeknek sikerült. Ki...
A tényellenőrök nem ellenőrizni akarják a tényeket, hanem átírni
Szoros meccsen nyert az edzőváltáson átesett Körmend a férfi kosárlabda NB I-ben
A címvédő Győr kiütéssel nyert a női kézi NB I-ben
Pápai Joci nagy bejelentést tett a Sztárban sztárról
Tovább késik az Apple mindent megváltoztató headsete