
Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét
Az eset Texasban történt, miután egy családanya lányával és kisfiával hazatért a nagy bevásárlásból. Az anya és nagyobbik gyereke kiszálltak a kocsiból és bementek a házba, az 5 éves áldozat azonban több, mint 3 órára a felforrósodott járműben ragadt – írta meg a Mirror kedden.
A szülő bevallása szerint a gyermek saját maga is ki tudta volna csatolni magát, ezért azt hitte, hogy ő is bement már a házba. Azzal azonban nem számolt, hogy egy csereautóvalközlekedtek, mely használata ismeretlen lehetett a kisfiú számára.
Miután többszöri szólításra sem reagált a gyermek a házban, anyja keresni kezdte. Így találta meg az autóban az akkor már élettelen kicsit.
Értesítette a hatóságokat, akik nyomozást rendeltek el az ügyben.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban

Nagy a baj a légi közlekedésben, hatezer repülőt hívtak vissza gond miatt

Kiderült, hogy ismert sportoló a Louvre egyik műkincs-tolvaja

Meghalt egy 9 éves kislány, miután lezuhant a harmadik emeletről

Tragikus véget ért egy fitnesz influenszer extrém evésmaratonja