
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
A szörnyű tragédia még február 4-én történt a romániai Voluntariban, amikor a rendőrök holtan találtak rá otthonában a 46 éves milliomos üzletemberre, Virgil Chirică-ra – írta meg a Maszol kedden.
A helyi média úgy értesült, hogy a férfi bezárkózott háza mosdójába, ahol meggyújtotta a faszenet a grillsütőben és füstmérgezés következtében halt meg.
A helyszínen a szakemberek gyógyszereket is találtak, feltételezések szerint altatót vett be öngyilkossága elkövetése előtt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A hatóságok egy papírlapot is találtak a helyszínen, amin egy egysoros üzenet szerepelt angolul.
„I am already asleep”, azaz, „Már el is aludtam”.
Az üzletember egy luxusautó-márka biztosítási részlegének volt az igazgatója, ugyanakkor társrészvényes volt egy bukaresti ingatlanfejlesztési projektben is, többek között Dan Șucu és Cristian Borcea mellett.
A tehetős férfinak állítólag négy évvel ezelőtt már volt öngyilkossági kísérlete.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban