
Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából
Az idei forró nyár után már nem érkeznek kutatók Ventinához: a terep annyira instabillá vált, hogy a hagyományos helyszíni vizsgálatok többé nem végezhetők biztonságosan. A több mint egy évszázada kitűzött mérési pontokat kőomlások és törmelék temették be, ezért a Lombardiai Gleccserkutató Szolgálat hétfőn bejelentette: mostantól drónokkal és más távoli megfigyelési módszerekkel követik nyomon a jégfolyam sorsát.
A gleccser egyre gyorsabban húzódik vissza. 1895 óta összesen 1,7 kilométerrel rövidült meg, ebből 431 métert csak az elmúlt tíz évben veszített, és a zsugorodás legnagyobb része 2021 után történt. Andrea Toffaletti gleccserkutató szerint "az 1980-as évekig még bízhattunk abban, hogy a folyamat lassabb ütemben zajlik, de az elmúlt negyven évben drámai változás indult el."

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az Alpok különösen érzékeny a felmelegedésre. Itt kétszer gyorsabban emelkedik az átlaghőmérséklet, mint a világátlag, és emiatt a térség jégmezőinek több mint 64 százaléka eltűnt. A Nature című brit tudományos folyóirat februári tanulmánya szerint a világ gleccserei 2000 és 2011 között évente még 255 milliárd tonna jeget veszítettek, a rákövetkező évtizedben viszont feltehetően már évi 346 milliárd tonnát.
A Ventina pusztulása így nemcsak regionális veszteség, hanem globális figyelmeztetés is: a hegyvidéki gleccserek visszahúzódása közvetlen hatással van a vízkészletekre, az ökoszisztémákra és végső soron az emberi életre is.

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi

Többen meghaltak egy Washington állambeli késes támadásban

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval