
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
Mint mondta, abban a 60 régióban - így Lisszabonban is - , ahol különösen magas a fertőzöttek száma, az éttermek belső helyiségeiben étkezőktől is megkövetelik ezeket az igazolásokat péntek este és a hétvégén.
"Hosszú ideig az egyetlen rendelkezésre álló eszközünk a gazdasági tevékenység korlátozása volt" - jelentette ki Vieira da Silva. "A digitális igazolványokkal és a tesztek elérhetőségének javulásával már vannak más módjai is a biztonság szavatolásának" - tette hozzá.
A portugál vendéglátóipari egyesület közleményében ugyanakkor kifogásolta, hogy már így is túl sok a korlátozás és szabály, ami elriaszthatja a vendégeket.
Az új intézkedés azonban lehetővé teszi az éttermek nyitva tartását szombaton és vasárnap a magas kockázati besorolású térségekben, ahol az utóbbi két hétvégén zárva kellett tartaniuk.
Vieira da Silva közölte azt is, hogy a jelenleg 45 településen hatályban lévő éjszakai kijárási tilalmat kiterjesztik további 15 településre, köztük Faro városára is.
A mintegy tízmillió lakosú Portugáliában a járvány kitörése óta 899 295 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 17 126-an hunytak el a kórban. Az utóbbi hetekben a fertőzöttek száma jelentősen megugrott. Az esetek csaknem 90 százalékában a koronavírus jóval fertőzőbb, delta variánsát mutatták ki. A legtöbb fertőzöttet a fiatalabb, még nem immunizált korosztályok körében mutatták ki.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja