
Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett
Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke igehirdetésében arról beszélt: ez az első alkalom, hogy katolikusok, reformátusok, evangélikusok a zsidó felekezet szombati imájától kísérve, a hívők közösségében kérik Isten áldását az ország első polgárára.
Ehhez szükség volt a megválasztott köztársasági elnök bátorságára és alázatára, és arra, hogy újra és újra, tisztségtől, hivataltól függetlenül keresse Krisztus útját – mondta a református püspök.
Balog Zoltán azt kérte, hogy legyen ez egy új, magától értetődőség Magyarországon, ahol az alaptörvény kimondja a magyar állam keresztény megalapozottságát, és az állam minden szervének kötelességévé teszi az ország keresztény kultúrájának védelmét.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó

Valami megtört: már a Medián szerint is eltűnt Magyar Péter előnye

Októberben is többet vásároltak a magyar családok

Teljes zavar uralkodik a manipulációs kerekasztalnál, már nem tudják elfedni a Tisza Párt visszaesését