Ők kapják az orvosi Nobel-díjat

A hőmérséklet és az érintés érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért két tudós, az amerikai David Julius és az Egyesült Államokban élő, libanoni születésű Ardem Patapoutian kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A meleg, a hideg és az érintés érzékelésének képessége létfontosságú a túléléshez. "A mindennapi életünkben biztosra vesszük ezek érzékelését, de hogyan keletkeznek az idegi impulzusok a hőmérséklet és a nyomás észleléséhez? Ezt a kérdést válaszolták meg az idei Nobel-díjasok" - írták az illetékes bizottság indoklásában.

A kitüntetettek 10 millió svéd koronán (352,1 millió forintos összegen) osztoznak. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át, a koronavírus-világjárvány miatt idén is a megszokottnál jóval szerényebb körülmények között.

Karikó Katalin is az esélyesek között volt

Karikó Katalin a német Biontech alelnöke Drew Weismann-nal közösen dolgozta ki a koronavírus elleni vakcináját. Ennek köszönhetően pedig az esélyesek között tartották számon. Idén azonban nem ő kapta meg a rangos elismerést. Ez köszönhető annak is, hogy az idei díjazottakat január 31-ig kellett jelölni a díjra, a 66 éves Karikó Katalin kutatása pedig ezt követően vált igazán világhírűvé. Így vélhetően jövőre is az esélyesek között lesz majd.

MTI/A címlapfotó illusztráció (nobelprize.org)

2021. október 04. 10:35
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
" Semmiféle morális alapja nincs, tönkretette a tisztikart".
Az Egyesült Államok elnöke kijelentette: úgy véli, Soros finanszírozza Amerika-szerte kitört baloldali tüntetések na...
Legkevesebb 12 pakisztáni katona és biztonsági ember vesztette életét szombaton az ország északnyugati, Afganisztánn...
Sűrű programról számolt be pénteken Orbán Viktor: Abu Dhabiban interjúkat és tárgyalásokat folytatott, majd Dohában ...