
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Megöltek egy 55 éves, magyar nőt az angliai Bolton városában, ahol 9 napos keresés után találták meg a holttestét. A hatóságok időközben őrizetbe vettek egy 61 éves férfit, akit gyilkossággal gyanúsítanak – számolt be a borzalmas esetről kedden a The Guardian.
Az áldozatot utoljára december 14-én látták a városban, mint kiderült, nem beszélt jól angolul, a rendőrség pedig hatalmas erőkkel kezdte el keresni.
A holttestet végül hétfőn találták meg, akit Mariannként azonosítottak, hozzátartozóit azonnal értesítették.
Az ügy gyanúsítottja egy 61 éves, nem magyar férfi, aki csütörtökön áll bíróság elé.
A lap szerint az eset nagyon megrázta a közösséget, hiszen a tragikus fejleményekre az ünnepi időszakban derült fény.
A borítókép illusztráció: Shutterstock

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban