
Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak
Az amerikai parti őrség munkakutyáját, Fecót július 22-én küldték nyugdíjba San Francisco-ban. A magyar vizsla kilenc évig tartozott a Tengerészeti Biztonság Csapatához (MSST), így hatalmas ünnepséget csaptak a tiszteletére az Alameda bázison - számolt be róla a Blikk.
Feco 2014-ben csatlakozott a parti őrséghez, majd Cory Sumner tiszthelyettes mellé került. Együtt több mint 1500 rendezvényt biztosítottak. Közösen ügyeltek a biztonságra amerikai focimeccseken, baseball mérkőzéseken és golfversenyeken. Ráadásul kiemelt politikusokat, köztük az elnököt és az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának tagjait is védték szolgálatuk során.
A magyar vizslát rangos kitüntetésben is részesítették év elején Washingtonban, ahol a Kongresszus tagjai hat állatot ismertek el a háborúban és a békében elért eredményeikért.
"Feco még akkor is tette a dolgát, ha nehézségekkel szembesült" – mondta Sumner, aki visszavonulását követően örökbe fogadja Fecót.

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat