
Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze
A bérlők véletlenül nyitva felejtették a teraszajtót, a galamboknak pedig több sem kellett, hogy célba vegyenek egy kétszobás lakást Londonban – írta hétfőn a Daily Mail.
A madarak négy hétig voltak bejáratosak az ingatlanba, amelyet ennyi idő alatt – különösen a konyhát és a nappalit – teljesen lerendezték.
A szárítón hagyott ruháktól fogva a vízforralón, a konyhapulton, a padlón, a szőnyegen és a tévén át a kanapéval bezárólag semmit sem hagytak épen, a látvány horrorisztikus volt.
A tulajdonos köpni-nyelni nem tudott, mikor benyitott a lakásba, mielőtt még bármihez hozzáért volna, profikat hívott a helyszínre.
A kártevőirtók úgy becsülték, a teljes helyreállítás 15 ezer fontba, azaz csaknem 7 millió forintba fog kerülni. A szakembereket rettenetes bűz fogadta a lakásban, tetőtől talpig védőöltözetben, két maszkkal az arcukon merészkedtek be.
Az ingatlant várhatóan körülbelül egy hónapig nem lehet használni.

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette

Több halálos áldozata van az áradásoknak Irán déli részén

Több terrorista meghalt az amerikai erők szíriai csapásaiban

Súlyos baleset történt egy karácsonyi templomi műsor közben, egy nőt mentő vitt el

Weber nem áll le: Az EU előbb-utóbb az orosz befagyasztott vagyonból fizetteti meg az ukrajnai háború árát