
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Ő volt Vlagyimir Putyin első felesége - 30 év után ért véget a házasságuk
A 31 éves Vlagyimir Putyin 1983-ban vette feleségül Ljudmila Alekszandrovna Skrebnyevát, aki 1958-ban látta meg a napvilágot. Sokféle dologgal foglalkozott, volt postás, nővér és légikisasszony is. A politikussal egy közös barátjuk lévén ismerkedett meg egy színházban. A házaspárnak két lánya született, Marija 1985-ben, Jekatyerina 1986-ban látta meg a napvilágot. Egy színházi előadás után, 2013-ban jelentették be válásukat 31 év együtt töltött idő után. Putyin ekkor közölte, hogy addig nem nősül meg újra, amíg volt felesége nem köt újra házasságot.
Putyin korábban úgy fogalmazott, hogy szerinte azért váltak szét útjaik, mert munkája a teljes nyilvánosság előtt zajlik, és ezt az életformát felesége nem szíveli, bár hosszú évekig kitartott mellette.
„Úgy alakult, hogy mindegyikünk éli a maga életét. Én tényleg nem szeretem a nyilvánosságot, és nehezen viselem a hosszú repüléseket. Gyakorlatilag nem találkozunk” – nyilatkozta akkoriban Ljudmila Putyina.
„Nagyon szeretjük a gyermekeinket, büszkék vagyunk rájuk. A lányok Oroszországban végezték az iskoláikat és itt is élnek” – árulta el 2013-ban az orosz elnök.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott