
Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!
A kormányfő díszvacsorán látta vendégül a cégvezetőt a Karmelita kolostorban.
A Suzukinak elévületetlen érdemei vannak abban, hogy Magyarország mára az európai autóipar egyik éllovasává vált – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter laudációjában.
A tárcavezető köszönetet mondott azért, hogy a vállalat segített sikeressé tenni Magyarországot is, és kijelentette, hogy Szuzuki Oszamu erős szövetséges a kétoldalú gazdasági együttműködés folyamatos fejlesztésében, s a kormány ezzel a kitüntetéssel mond neki köszönetet a Magyarország érdekében végzett áldozatos és elkötelezett munkájáért.
„Ön igazolta annak a japán mondásnak az igazságát, mely szerint a bölcs ember nem téved el, a bátor nem fordul vissza” – közölte.
Szijjártó Péter beszédében rámutatott, hogy a vállalat akkor döntött az itteni beruházásáról, amikor ehhez rendkívüli bátorság és sok megelőlegezett bizalom volt szükséges.

„A beruházási döntés a kommunista diktatúrából és tervgazdálkodásból menekülő Magyarország és magyar gazdaság számára felbecsülhetetlen értéket jelentett” – hangsúlyozta.
„Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország és a magyar emberek részesei lehettek és lehetnek a Suzuki sikertörténetének” – fogalmazott.
A miniszter kiemelte, hogy az Esztergomban évről-évre növekvő termelési számok hozzájárultak ahhoz, hogy hazánk immár a világ 16. legnagyobb autóexportőre lehessen. Továbbá nagyrabecsülését fejezte ki amiatt is, hogy a vállalat még a koronavírus-világjárvány idején is fejlesztésekről határozott, így segítve a munkahelyek megőrzését.
Címlapfotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor: Ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én!

Geert Wilders: Orbán Viktor korunk egyik legnagyobb politikusa

Kocsis Máté: ha áprilisban a Fidesz nyeri a választást, akkor Magyarország győz

Szijjártó Péter: az ukrán propagandasajtó és magyarországi partnereik is önmerényletekről hadoválnak

A politika Messijét fogadta Orbán Viktor

Szijjártó Péter, Gulyás Gergely: Ukrajna támadás alatt fogja tartani földgázellátásunkat is

Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását

Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!

Orbán Viktor a CPAC Hungaryn: Európában haldoklik a demokrácia, mert Brüsszel közvetlenül beavatkozik a nemzeti választásokba

Orbán Viktor: megvédjük Magyarország és a magyar családok biztonságát

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Kimondták az ukrán külügyben: Magyarországra jönnének megfigyelni a választásokat, már vannak jelentkezők is