
Novák Katalin autizmussal élő gyermekekkel találkozott
Novák Katalin köztársasági elnök az Éltes Mátyás Általános Iskola autizmussal élő diákjaival találkozott szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírbátorban.
Tenyek.hu 2023. április 12., szerda 15:07
Az államfő érkezése után regisztrált az iskola által szervezett jótékonysági sétára, majd az intézmény egyik osztályában megismerkedett a tanulókkal és részt vett egy közös foglalkozáson is.
Miután megtekintette az általános iskolát, Novák Katalin elindította az autizmussal élőkért kezdeményezett Kék sétát, amelyen - az első állomásáig - ő is részt vett.
Az eseményen jelen volt Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki az MTI-nek elmondta, a Csillagfényes Éltes Alapítvány kereste meg a kezdeményezéssel, hogy felhívják a figyelmet az autizmussal élők nevelésének fontosságára.
Hozzátette, örül, hogy a sétán Novák Katalin is részt vett, és ezzel "rendkívül nagy erőt és lendületet" adott az iskolában dolgozó pedagógusoknak.
Gönczőné Kovács Éva, a Nyírbátori Éltes Mátyás Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium egységvezetője a közmédiának nyilatkozva elmondta, az intézmény már több éve foglalkozik autista tanulókkal, és jelenleg a diákok egyharmada él autizmussal.
Az autizmus világnapja alkalmából szervezett sétát azért szervezték, hogy felhívják a társadalom figyelmét a jelenségre. Novák Katalin látogatását külön megtiszteltetésnek nevezte az egységvezető.
Forrás: MTI
+Ez is érdekelheti

A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó

