Politikussal szemben nem merült fel bűncselekmény gyanúja a Szőlő utcai ügyben – írja az Index, miután megkeresésére választ kapott Kovács Katalintól, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjétől, aki közölte, a nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen alakult nyomozó csoport soron kívüli eljárásban végzi.
Nem derült ki, ki az a "Zsolt bácsi"
Eddig már több tanút is meghallgattak, de egyikük sem tudott egyértelmű választ adni, hogy ki az állítólagos „Zsolt bácsi”, ahogy arra sem, ki mondta az állítólagos személyről, hogy az egy „nagyon magas rangú politikus”.
A lap emlékeztet, hogy több mint húszévnyi figyelmeztetés, tanúvallomás, névtelen bejelentés és szakmai aggály után idén májusban letartóztatták Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet egykori igazgatóját.
A gyanú szerint élettársával több nehéz sorsú, a gyanúsítással érintett időszakban már nagykorú fiatal helyzetét kihasználva, prostitúciós tevékenység folytatására, és az abból származó bevétel átadására bírta rá.
Két gyanúsított letartóztatásban van
Juhász őket papíron, névleg felvette az intézménybe, akik azonban ott ténylegesen nem dolgoztak. A férfit és a párját több ember sérelmére elkövetett minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével – a férfit ezenkívül többrendbeli közfeladati helyzettel visszaélés bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével – is meggyanúsították.
Az ügynek eddig két gyanúsítottja van, akiknek a letartóztatását a nyomozási bíró november 29-ig hosszabbította meg.