
Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen
Kifejtették, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint januárban a magyarországi üzemanyagárak alacsonyabbak voltak a környező országok átlagánál.
Az EU Weekly Oil Bulletin adatai alapján a 95-ös oktánszámú benzin átlagára januárban 635 forint volt Magyarországon, ami 3 forinttal, azaz 0,5 százalékkal kedvezőbb a szomszédos országok 638 forintos átlagánál.
A dízel üzemanyag esetén a januári átlagár 653 forint volt Magyarországon, ami 2 forinttal, tehát 0,3 százalékkal bizonyult alacsonyabbnak, mint a környező országokban mért 655 forintos átlagérték. Ez a kormány sikeresen kiharcolt brüsszeli garanciájának köszönhető.

A fotó illusztráció: MTI/Koszticsák Szilárd
A közleményben kitértek arra is, hogy a külső tényezők közvetlen hatással vannak a magyar üzemanyagpiacra is, hiszen az itthon forgalmazott üzemanyagok mintegy 20-30 százaléka importból származik.
A magyar kormány azonban sikeresen kiharcolta azokat a garanciákat Brüsszelben, amelyek biztosítják, hogy a háborús szankciók ne veszélyeztessék Magyarország energiabiztonságát, és ne okozzanak a magyar lakosság számára további áremelkedéseket.
Az ellátásbiztonság fenntartása mellett a kormány továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy a benzin és a gázolaj ára stabil maradjon, és a magyarok a szomszédos országok átlagához képest kedvezőbb feltételek mellett juthassanak üzemanyaghoz.
A Magyar Ásványolaj Szövetség és a Független Benzinkutasok Szövetségének kezdeményezésére, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, 2024 júliusában sor került az üzemanyagárak elemzési módszertanának finomhangolására. Az új rendszerben az árak nyomon követése havi adatszolgáltatás alapján történik, ami pontosabb összehasonlítást tesz lehetővé, és csökkenti az egyes országokra jellemző eltérések torzító hatását - írták a közleményben.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a KSH jelentése alapján megerősítette, hogy a magyar üzemanyagárak továbbra is versenyképesek, hiszen azok nem haladják meg a szomszédos országok átlagárát, amely megfelel a kormányzati célkitűzéseknek.
A kormány továbbra is számít az üzemanyagkereskedők konstruktív együttműködésére, és amennyiben a piaci folyamatok ezt indokolják, kész minden rendelkezésére álló eszközzel beavatkozni a magyar családok és vállalkozások érdekében - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen

Menczer: Ne kapálózz, Peti, mert leversz valamit!

Gulyás: A kormány állja a szavát és kész segíteni Budapestnek

Szijjártó: hiába tagadják, Ukrajnában kényszersorozás zajlik, és ennek magyar áldozata is van

Kész röhej: kamu indokkal terel Magyar Péter, amikor vitára hívják a jelöltjeit

Áder János is felszólal az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésen

Palóc André: a Tisza adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a vállalkozásokra és a gazdaságra

Tiszás megszorítócsomag: tíz közös pont, amely „véletlenül” egyezik Brüsszel terveivel

Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval

Rogán Antal: a Tisza programjában az van, amit a baloldal mindig szokott csinálni: megszorítás.

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

Stabilan vezet a Fidesz, lejtmenetben a Tisza Párt