
A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Akár három hónapon belül is sor kerülhet a 2022-es országgyűlési választásra. Innentől kezdve a Nézőpont Intézet a pártpreferencia-kutatását választási listás eredmény becslésévé bővíti. Így minden, magát aktívnak mondó választópolgár bevallott és beazonosítható pártválasztását figyelembe vesszük. Ezzel a módszertannal meghatározható az egyes pártok listájának „elkötelezett” és „bizonytalan” preferenciájú, de részvételüket biztosra ígérő szavazói is. Külön figyelmet szenteltünk a kisebb, de egy százalék feletti pártoknak, amelyek szavazói lehet, hogy az egyéni választókörzetben máshogy szavaznak majd, mint a pártlisták esetében, ahol kedvenc pártjuk bejutása a tét. Az eredménybecslés a „legvalószínűbb hazai listás eredmény” előrejelzésére alkalmas, de nem a választás végeredményének megjövendölésére. Mivel a becsléshez több változót is figyelembe vettünk, a korábbi kutatási adatainkkal csak korlátozottan hasonlítható össze a „legvalószínűbb hazai listás” eredmény előrejelzése – olvasható a Nézőpont Intézet kutatásában.

Az áprilisban várható országgyűlési választáson belföldön ismét 70 százalék feletti részvétel várható, azaz nagyjából 5,7-5,8 millióan adják majd le valamelyik pártlistára a szavazatukat (ők az aktív szavazók). Ezen felül lesznek külhoni választók is, akiknek a szavazatával nem számoltunk. A belföldi szavazónak számító, magyar lakcímmel rendelkező, de külföldön élő szavazók véleményét pedig elérhetetlenségük miatt nem vehettük figyelembe – olvasható az elemzésben.
A Nézőpont Intézet előrejelzése szerint, ha „most vasárnap” lenne a választás, minden második, belföldi szavazó a Fidesz és a KDNP közös listájára szavazna (50 százalék). Ők elkötelezett szavazónak számítanak, a kormánnyal is elégedettek és Orbán Viktor miniszterelnökségét is határozottan támogatják. Mivel négy éve a belföldi aktív választópolgárok 47,36 százaléka szavazott az akkori és mostani kormánypártokra, ez majdnem három százalékpontos emelkedést, s a Fidesz szinte biztosra vehető választási győzelmét jelenti.
Ezzel szemben a baloldali közös listára legfeljebb az aktív választók 43 százaléka szavazna, és közülük is csak háromnegyedük (33 százalék) tekinthető elkötelezett szavazónak, a többiek inkább bizonytalan, illetve valószínűsíthető lista-választók. Ez a négy évvel ezelőtt a mostani baloldali listát alkotó pártokra és az Együtt-re leadott, összesen 48,9 százalékos belföldi szavazatarányhoz képest közel hat százalékpontos visszaesésnek számít, és jól magyarázza a baloldalon belüli belharcokat és Gyurcsány Ferenc befolyásának további növekedését.
„Most vasárnap” a Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk Mozgalom sem jutna be a parlamentbe, mindketten 3-3 százalékot szereznének. Mindez nem a végeredmény, csak az aktuális állás: egyikük sem esélytelen a bejutásra, ha erős kampánnyal meg tudnak még nyerni 120-130 ezer további szavazót. Az összes többi párt listájára az aktív választóknak csak egy százaléka szavazna – derült ki a felmérésből.

A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó