
Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen
Orbán Viktor évértékelőjében zéró toleranciát hirdetett a kábítószer-kereskedőkkel szemben. A Nézőpont Intézet a héten közvélemény-kutatásban vizsgálta meg a kérdés társadalmi támogatottságát, amely azt mutatja, a magyar választók elsöprő többsége áll a kormányzat ezen törekvése mögött. Az aktív szavazók 92 százaléka szerint szigorúbban kell fellépni a drogkereskedőkkel szemben és mindössze 7 százalék azok aránya, akik nem kívánnak szigorúbb intézkedéseket. Az össztársadalmi egyetértést mutatja, hogy nincs olyan vizsgált demográfiai csoport, melyben 85 százaléknál alacsonyabb lenne a kormány céljaival való egyetértés.
Átlagnál magasabb támogatottságot a nők (94 százalék) és az idősebbek (98 százalék) körében mutat a közvélemény-kutatás eredménye. Ezzel szemben a legkevésbé a fiatal korosztály (18-39 évesek) és a budapestiek értenek egyet a kormányzati szándékkal, de még az ő köreikben is 85 százalék áll a kabinet célja mögött.
Míg a Fidesz tábora egyöntetű véleményt képvisel (97 százalék támogató, 3 százalék nem), addig a Tisza szavazóinak esetében már 12 százalék nem ért egyet a kábítószer-kereskedőkkel szembeni szigorúbb fellépéssel, 87 százalékuk pedig igen.
Címlapfotó: Nézőpont

Hidvéghi: most még inkább szükség van a magyarok tiltakozására az adóemelések ellen

Menczer: Ne kapálózz, Peti, mert leversz valamit!

Gulyás: A kormány állja a szavát és kész segíteni Budapestnek

Szijjártó: hiába tagadják, Ukrajnában kényszersorozás zajlik, és ennek magyar áldozata is van

Kész röhej: kamu indokkal terel Magyar Péter, amikor vitára hívják a jelöltjeit

Áder János is felszólal az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésen

Palóc André: a Tisza adóemelési tervei súlyos csapást mérnének a vállalkozásokra és a gazdaságra

Tiszás megszorítócsomag: tíz közös pont, amely „véletlenül” egyezik Brüsszel terveivel

Ezt egyre nehezebben tudja kimagyarázni Magyar Péter: újabb tiszás szakértő vallott a megszorításokról - Videóval

Rogán Antal: a Tisza programjában az van, amit a baloldal mindig szokott csinálni: megszorítás.

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

Stabilan vezet a Fidesz, lejtmenetben a Tisza Párt