
Orbán Viktor: Ez a kampány hangos többséggé tett bennünket
Azt írták: a magyar kormány tizenharmadik alkalommal indított nemzeti konzultációt 2010 óta annak érdekében, hogy a magyarok véleményével vértezze fel magát az Európai Bizottsággal folytatott legfőbb vitás kérdésekben.
A konzultáció tizenegy kérdése közül egy az ukrán génmódosított gabona behozatalára vonatkozik, miután az Európai Unió megnyitotta a határokat a génmódosított ukrán gabonaszállítmányok előtt, amely nehéz helyzetbe hozta a kelet-európai országok piacait - áll a közleményben.
Jelezték: fontos kérdés, hogy mit gondolnak a magyarok ebben a kérdésben, ezért a Nézőpont Intézet arra volt kíváncsi, hogy a megkérdezettek egyetértenek vagy sem az ukrán termékek beengedésével.
A felmérés - amelyet december 4. és 6. között ezer ember telefonos megkérdezésével készítettek - szerint a magyarok döntő többsége (87 százalék) úgy értékeli, nem kellene beengedni Magyarországra az ukrán génmódosított mezőgazdasági termékeket, és mindössze 5 százalék tartja azt elfogadhatónak.
Korábbi kutatásokból kiderült, hogy a magyarok többsége (62 százalék) nem ért egyet azzal, hogy Ukrajnának csatlakoznia kellene az Európai Unióhoz, és ennek egyik lehetséges oka a génmódosított ukrán mezőgazdasági termékek beengedésével szembeni nagyarányú egyet nem értés - tették hozzá.

Úgy fogalmaztak, hogy politikai hovatartozástól függetlenül többségben vannak azok, akik ellenzik a határok megnyitását az ukrán szállítmányok előtt, a kormánypártiak körében (97 százalék) egységes véleményen vannak, de a baloldali szavazók (75 százalék) körében is a tiltakozók egyértelmű többsége látható.
A radikális jobboldali Mi Hazánk ellenzéki szavazóinak 84 százaléka szintén elutasítja a határok megnyitását az ukrán génmódosított termékek előtt - fűzték hozzá.
A kutatás szerint nincs olyan kiemelt társadalmi csoport nem, kor, végzettség és településtípus alapján, amelyben az ukrán génmódosított mezőgazdasági termékek Magyarországra engedését a többség támogatná. Még a felsőfokú végzettségűek és a fővárosiak négyötöde (82-82 százalék) is tiltakozik a brüsszeli vezetés javaslata ellen - áll a felmérés eredményét ismertető összefoglalóban.
MTI

Orbán Viktor: Ez a kampány hangos többséggé tett bennünket

A Tisza veresége utáni balhéhoz toboroz katonaviselt embereket az ukrán Pride

Tápai Szabina: A tapasztalat a fontos, nem érünk rá kísérletezni - Videó

Orbán Viktor határozott választ adott Brüsszelnek: Nem engedjük el a védett árakat, mert a terhek a családok nyakába hullanának vissza - Videó

Felbukkant egy weboldal, amin Magyar Péter összes eddigi hazugsága szerepel – törheti a fejét, hogy fogja mindet kimagyarázni

J. D. Vance: Amit az Európai Unióban és Brüsszelben látunk, az botrányos

Orbán Viktor: Az 1000 forintos benzinárra szavaz, aki a brüsszel-párti erőkre voksol

Így folyhatott a Tiszához az ukrán feketepénz - videóval

Szijjártó Péter: a vidéki gyárakban dolgozók nélkül nincs tudás- és kutatásalapú gazdaság - videóval

Hal Melinda: Orbán Viktor az egyetlen, aki meg tudja védeni Magyarországot - Videó

Marad J. D. Vance: váratlan fordulat a budapesti látogatásban

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt