
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

A meg nem nevezett, 29 éves játékost hétfőn vették őrizetbe a hatóságok – írta meg a The Telegraph. A lap információi szerint egy Premier League-ben szereplő csapat futballistájáról van szó, aki ráadásul az idei, katari világbajnokságon is jó eséllyel játszhatna.
Egy szintén a húszas éveiben járó nő lehet az áldozata a szexuális bántalmazásnak, amiről hétfőn tettek bejelentést a londoni rendőrségnek. A szervezet közlése szerint a feltételezett bűncselekmény múlt hónapban történhetett.
A szurkolók körében rögtön beindultak a találgatások, vajon ki a szexuális zaklatással vádolt focista. Az őrizetben lévő labdarúgó számára így kérdésessé vált az is, játszik-e az egy hónap múlva induló új bajnoki idényben.
A fotó illusztráció (Shutterstock)

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el