
Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi
A közlemény szerint Twana H. és felesége, Aszija R. 2015 és 2017 között az Iszlám Állam terrorszervezet tagjaiként tevékenykedtek a dzsihadisták egykori, Irak és Szíria egyes részeit magába foglaló "kalifátusának" területén.
A házaspár ezalatt rendszeresen bántalmazta és kínozta mindössze 5 és 12 éves áldozatait, akik 2017-ben - mikor a pár elmenekült Szíriából - a terrorszervezet más tagjainál maradtak. Megtagadták tőlük saját vallásuk gyakorlásának lehetőségét is.
A bíróság elrendelte Twana H. és Aszija R. előzetes letartóztatását.
A német szövetségi parlament (Bundestag) tavaly januárban népirtásnak ismerte el az Iszlám Állam által a kurd nyelvű jazidi kisebbség ellen elkövetett rémtetteket.
Tavaly augusztusban egy német bíróság 14 év börtönbüntetésre ítélt egy nőt, aki a vád szerint az Iszlám Állam tagja volt, és meggyilkolt egy jazidi lányt Irakban.
Forrás: MTI

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval

Zelenszkij dátumot követel Ukrajna csatlakozására, 2027-et

Meztelen férfi lopott el egy mentőautót, haldokló beteggel száguldott

Ukrán képviselő azt követeli, hogy Ukrajna törvényileg tiltsa be az orosz olaj szállítását a Barátság vezetéken keresztül

Európai Néppárt továbbra is teljes mellszélességgel állnak az ukránok mellett

Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket

Kényszersorozás: a földön rángatták az ukrán férfit Zelenszkij emberrablói

Kiborult a bili Ukrajnában: egy őrnagy botrányán keresztül mutatták be, hogyan tűnnek el az uniós pénzek