
Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze
Nagy-Britannia úgynevezett vírusvariáns övezetté nyilvánítása hétfő hajnalban lép hatályba, és az RKI szerint előreláthatólag 2022. január 3-ig érvényben marad, hacsak nem hosszabbítják meg.
A vonatkozó szabályozás keretében a légi-, vasúti és hajózási társaságok lényegében csak német állampolgárokat, illetve Németországban élő személyeket szállíthatnak haza az Egyesült Királyságból. Minden visszaérkezőre, így a beoltottakra és a gyógyultakra egyaránt kéthetes karanténkötelezettség vonatkozik, amely negatív koronavírus-teszttel lerövidíthető.
Nagy-Britanniában pénteken rekordot döntött több mint 93 ezer esettel a fertőzöttek napi száma, és szombaton is csaknem 90 ezer fertőzöttet regisztráltak. Mindezzel párhuzamosan növekszik a kórházakban kezelt koronavírusos betegek száma. Félelmetes ütemben terjed az omikron variáns is: szombaton 10 059 esetet azonosítottak, ami háromszorosa a pénteki adatoknak. Az Egyesült Királyságban összesen mintegy 25 ezer omikron vírusmutációval fertőzött személyt tartanak nyilván.
Londonban, ahol már a delta helyett az omikron variáns a domináns, Sadiq Khan polgármester egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. A német kormány egyébként ugyancsak szombaton járványügyileg fokozottan kockázatos területté nyilvánította Franciaországot és Dániát. Norvégiát, Libanont és Andorrát pénteken vették fel a lajstromra. Az ezekből az országokból beutazók számára a beoltottak és a gyógyultak kivételével kötelező tíznapos karanténba vonulni, ami negatív vírusteszttel öt napra csökkenthető. A járványügyi szempontból fokozottan kockázatos országok listájáról lekerült Bulgária, Észtország, Lettország, Albánia, Észak-Macedónia és Moldova.
MTI/címlapfotó: facebook.com/HeathrowAirport

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette

Több halálos áldozata van az áradásoknak Irán déli részén

Több terrorista meghalt az amerikai erők szíriai csapásaiban

Súlyos baleset történt egy karácsonyi templomi műsor közben, egy nőt mentő vitt el

Weber nem áll le: Az EU előbb-utóbb az orosz befagyasztott vagyonból fizetteti meg az ukrajnai háború árát