Németh Szilárd felidézte, hogy 2009-ben a Gyurcsány-Bajnai-időszakban egy tollvonással szüntették meg a 13. havi nyugdíjat, mert a Világbank csak akkor adott kölcsönt a kormánynak, amellyel előtte "az ő segítségükkel együtt teljesen kizsebelték az országot". Beáldozták a nyugdíjasokat, elvették tőlük a nekik járó 13. havi nyugdíjat - mondta.
Amikor öt évvel ezelőtt az ország olyan helyzetbe került, a kormány visszaépítette a 13. havi nyugdíjat, "és innentől kezdve elindult a brutális támadás". A specifikus országjelentésekben, OECD-jelentésekben, mindenféle szakértők, különböző szervezetek azonnal nekiestek a 13. havi nyugdíjnak, de nemcsak az elvételét, átalakítását vagy csökkentését akarták elérni, hanem még azt is, hogy Magyarországon fel kelljen emelni a nyugdíjkorhatárt - hangsúlyozta a kormánybiztos.
Németh Szilárd szerint ezt az elvárást fogalmazza meg a hazai baloldal is, így a Tisza párt Magyar Péter vezetésével. Ő már "egyértelművé tette, hogy mit gondol a nyugdíjasokról", a tanácsadójuk, Petschnig Mária Zita pedig "kinevette a 13. havi nyugdíj intézményét", és azt mondta, hogy ezt meg kell szüntetni.