
Orbán Viktor: Alakul a csapat
Németh Szilárd úgy fogalmazott: "Brüsszel kitartottjai, a magyar baloldal és az őket támogató álhírgyártó hírportálok elkezdték magyarázni" azt az országspecifikus jelentést, amelyben Brüsszel azt várja el a magyar kormánytól, hogy év végére törölje el a rezsicsökkentést.
Ez azt jelenti - folytatta a kormánypárti politikus -, hogy azt várják el Magyarországtól: a magyar háztartások "piaci körülmények" között jussanak energiához.
Kitért arra, az országjelentés 42 pontban foglalja össze a jelenlegi magyar helyzetet, és hét pontban ad javaslatot arra, hogy mit kell tennie Magyarországnak; az első pont "rögtön a magyar rezsicsökkentés eltörlése".
Németh Szilárd szerint a jövő évi költségvetés - a háború és az elhibázott szankciós politika ellenére - stabil, így Magyarországnak nem kell "felmondania" a rezsivédelem politikáját.
A büdzsét 2024-re úgy állították össze, hogy az egy védelmi költségvetés, aminek alapja a honvédelmi és a rezsivédelmi alap
- jegyezte meg, rámutatva arra: ez garantálja az ország szuverenitásának biztonságát, másrészt azt, hogy az eddig elért eredményeket - a családtámogatásokat, a munkahelyek és a nyugdíjak védelmét, valamint a csökkentett rezsit - meg tudják tartani.
Nem vagyunk hajlandók lemondani a rezsivédelem politikájáról, amit most Brüsszel szeretne megszüntetni
- nyomatékosította Németh Szilárd, hozzátéve, az Eurostat-adatok szerint az uniós tagállamok közül Magyarországon jutnak a legolcsóbban áramhoz és gázhoz a háztartások.

Fotó: MTI/Kovács Tamás
Kiemelte, hogy vásárlóerő-paritáson mérve is a harmadik legjobb pozícióban van Magyarország a háztartási energia árát tekintve. Míg 2002 és 2010 között, a Bajnai-Gyurcsány-kormányok idején a családok a bevételük 30 százalékát fizették ki rezsire, addig most ez az arány 2,5 százalék - ismertette.
Ezzel az értékkel csak Belgium és Luxemburg előzi meg Magyarországot, Csehországban 7,3 százalék, Lengyelországban 5,5 százalék a vásárlóerő-paritási arány
- mondta Németh Szilárd.
MTI

Orbán Viktor: Alakul a csapat

Karácsonyi kormánybakik: Humoros videóban engedtek betekintést az ünnepekbe Orbán Viktor miniszterei

Szijjártó Péter: Június, csak a szokásos jelenetek

Orbán Viktor: Becsüljük meg a sikereinket! + videó

Orbán Viktorban bíznak a Tisza ételosztásán sorban állók

Orbán Viktor: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar

Orbán Balázs Messit idéző dekázással ellenőrizte az ajándékot

Kiderült: a kormánytagoknál sem megy zökkenőmentesen az ünnepi készülődés

„Nem engedhetjük, hogy a háborús láz úrrá legyen Európában” – Szentkirályi Alexandra megrázó videót osztott meg

Gulyás: januárban teljessé válik a családi adókedvezmény megduplázása

Újságírókat fenyegetett, távoznia kell a közéletből a Tisza Párt politikusának

Kéri László korábban a baloldal szekerét tolta, most a Tisza Párt sikeréért dolgozik