
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
– Elérkeztünk ide, Bécsbe is, hogy a sógorok rezsifrontjáról tájékoztassuk a magyar embereket – kezdte legújabb videóját Németh Szilárd, aki a Szabadságpárt két energia-szakértőjével találkozott az osztrák fővárosban. A fideszes politikus szerint az osztrák energiapolitika ideológiailag vezérelt, és ennek mostanra súlyos következményei vannak a fogyasztók számára.
Mint mondta, az osztrák energiapolitikát két fő ideológia határozza meg: az egyik a brüsszeli szankciós politika, a másik pedig a „méregzöld világkép”, amelyet szerinte azok képviselnek, akik „hihetetlen módon abszolutizálják az éghajlatváltozást”. Németh szerint ezek alapján születnek az energiadöntések Ausztriában, ennek pedig „meg is van a következménye”:
az osztrákok ötször annyit fizetnek a villanyért, és hatszor annyit a gázért, mint a magyarok.
Németh Szilárd hangsúlyozta, hogy Magyarország ezzel szemben nem ideológiai alapon alakítja rezsipolitikáját. „A mi politikánknak a középpontjában a magyar családok, a magyar háztartások vannak, mi a magyar érdeket szolgáljuk” – jelentette ki. Szerinte a rezsicsökkentés működik, és ennek köszönhetően „továbbra is mi fizetjük Európa legkisebb gáz- és villanyszámláit”.
Forrás: Magyar Nemzet / Nyitókép: MTI, Soós Lajos

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár