
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Matthias Mogge szerint nagyon fontos fenntartani a párbeszédet Oroszországgal, a világ egyik legnagyobb búzatermelőjével a válság enyhítése érdekében."Nyilvánvalóan Oroszország az agresszor ebben a helyzetben, és szükség van a szankciókra ellene, de humanitárius szempontból nyitva kell hagyni a kommunikációs csatornákat" - mondta.
A WHH különböző programok keretében 14,3 millió emberről gondoskodik 35 országban. Joe Biden amerikai elnök egy héttel ezelőtt a NATO rendkívüli csúcstalálkozóján vetette fel, hogy Oroszországot ki kellene zárni a G20-as csoportból. Ha azonban olyan országok, mint Indonézia - amely a legközelebbi házigazda lesz - és mások nem értenek egyet ezzel, akkor véleménye szerint Ukrajnának is meg kell engedni, hogy részt vegyen a G20-ak találkozóin - tette hozzá. Előtte Lengyelország vetette fel az amerikai kereskedelmi minisztériumnak Oroszország kizárását. Szakértők szerint nem valószínű, hogy Oroszországot sikerül kizárni, mert sok fontos tagország - például India és Kína - nem támogatja ezt.
Az ukrajnai háború miatt az élelmiszerárak szerte a világon meredeken nőnek, és hiány alakul ki a főterményekből Közép-Ázsiában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában - figyelmeztet az ENSZ. A háború hatására csökkent mind az ukrajnai, mind az orosz export, pedig ketten együtt a világ búzaexportjának 25, kukoricaexportjának pedig 16 százalékát adják.
Mogge azt mondta: várhatóan a G7-es országcsoport tagjai foglalkoznak majd a problémával következő találkozóikon. Amerikai kormányhivatalok műholdképeinek tanúsága szerint - amelyekbe a Reuters betekinthetett - súlyos károk értek legalább hat kelet-ukrajnai gabonatárolót az orosz támadások hatására. És nemcsak ilyen tárolókat támadnak, hanem az ukrajnai kikötőkből elinduló élelmiszerszállító hajókat is, már legalább hármat - közölte Wendy Sherman amerikai külügyminiszterhelyettes az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a háborúról szóló keddi tanácskozáson. Hozzátette, hogy az orosz hadsereg ezenkívül akadályozza körülbelül 94 ukrán hajó elindulását a fekete-tengeri kikötőkből.
Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet azonban visszautasította Sherman állításit. Az ukrán katonákat és a nacionalista alakulatok fegyvereseit vádolta ismét azzal, hogy civilekre lőnek, és azt sugallta, hogy a gabonaraktárakat és a hajókat is ők támadják, nem az orosz hadsereg.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott