
Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés
A francia hatóságok azzal vádolják a 73 éves sebészorvost, Joel Le Scouarnec-et, hogy 299 gyereket erőszakolt meg, illetve zaklatott szexuálisan 1989 és 2014 között – írja a BBC.
A francia történelem legsúlyosabb pedofil bűncselekménysorozatával vádolt férfi a vádaknak csak egy részét ismerte be. A február 24-én induló tárgyalás teljes körűen vizsgálja a felelősök körét, a férfi kollégáira és az őt alkalmazó kórházak vezetésére kiterjedően, hiszen az FBI már korábban lefülelte Le Scouarnec-et gyermekpornográfiával kapcsolatos weboldalak felkeresése miatt, akkor azonban tettét megúszta egy felfüggesztett ítélettel. A vád szerint a családtagjai is tisztában voltak vele, hogy a férfi pedofil, mégis inkább a hallgatást választották, és tabuként kezelték a témát.

A kép illusztráció: Shutterstock
A sebész 2017 óta börtönbűntetését tölti, amikor is bebizonyosodott, hogy megerőszakolta az unokahúgait, illetve egy hatéves kislányt, valamint az egyik páciensét is. 2020-ban 15 év szabadságvesztésre ítélték. A letartóztatását követően a hatóságok átkutatva az otthonát, gyerekméretű szexbábukat, több mint 300 ezer, gyerekpornót ábrázoló képet és egy több ezer oldalas naplót találtak, amiben 25 éven át rögzítette zaklatásai részleteit. A sebész a nemi erőszak vádját tagadta. Állítása szerint a naplóban szereplő dolgok nem valós események, csupán a fantáziája szüleményei.
Az egykori páciensei közül is többen emlékeznek rá, hogy orvosi vizsgálat ürügyén fogdosta őket, ugyanakkor sokaknak azért nincs tudomása az erőszakról, mert altatásban voltak. Le Scouarnec két áldozata gyermekkori traumáit nem tudta feldolgozni, öngyilkosságot követett el.
A köztiszteletnek örvendő orvost olyannyira védelmezte éveken át kisvárosi környezete, hogy amikor kiderült az FBI-figyelmeztetésből kerekedett ügye, a helyi egészségügyi szervezet tagjai hagyták, hogy továbbra is gyerekeket kezelhessen.
Le Scouarnec-nek végül 100 rendbeli nemi erőszak és 150 rendbeli szexuális zaklatás vádjával kell szembenéznie a bíróságon.

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő