
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az eset szerdán történt az amerikai Colorado államban, amikor a 45 éves Nathan David Chacon többször is bejelentést tett a rendőrségen. Mivel a férfi nem volt veszélyben és már-már feleslegesen, napi szinten zaklatta valamivel a rendőrséget, a hatóságok egy idő után már nem vették komolyan a hívásait – írta meg a New York Post.
Ekkor a férfi beült az autójába és elhatározta, hogy bosszút áll. Nagy sebességgel száguldott a városban, mire a rendőrség épületéhez ért. Ekkor elrántotta a kormányt a hivatalos intézmény irányába és hatalmas erővel az örs recepciójába csapódott.
A szándékosan okozott baleset idejében 11 hivatalos személy tartózkodott a helyiségben, azonban szerencsével határos módon senki nem sérült meg.
Az egyenruhások ekkor azonnal fegyvert fogtak, majd a földre kényszerítették, megbilincselték az óriási károkat okozó, bosszúszomjas sofőrt.
„Az előtérben, a bejárati ajtókban és a golyóálló ablaktáblákban keletkezett károk becslések szerint több mint 100 ezer dollár (kb. 36 millió forint)” – közölte a coloradoi rendőrség.
Chacont letartóztatták és gyilkossági kísérlettel, járművel elkövetett testi sértés kísérletével vádolják.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott