
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Csütörtökön bűnösnek találtak egy amerikai férfit Wisconsin államban, miután tavaly tetoválása miatt ellökött egy férfit, ezzel megölve őt – számolt be az esetről szombaton a Crime Online.
2023 júniusában Keven Sehmer és áldozata, Josh Davies ugyanabba a bárba látogattak el. Davies feleségével randevúzott éppen, amikor a 65 éves férfi belekötött tetoválásai miatt.
A szemtanúk elmondása szerint, hallották, ahogy Sehmer megjegyzéseket tesz, ezért Davies igyekezett távolabb kerülni tőle.
A dühös férfi azonban az egyik pillanatban meglökte Daviest, aki hanyatt esett, fejét beverte a betonba és többszörös koponyatörést, valamint agyvérzést szenvedett. Az áldozat 1 hónappal később belehalt sérüléseibe.
A támadó ellen kezdetben súlyos testi sértés miatt emeltek vádat, aki azzal védekezett, hogy nem ütötte meg a férfit, csupán nagy lendülettel lökte meg, mert feldúlt volt.
Az ügyben szeptember 6-án születik végleges ítélet, Sehmer 3 év börtönbüntetésre számíthat.

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban