
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
Megdöbbentő dolog derült ki egy olimpikonról, amely akár az egész párizsi ötkarikás játékokra árnyékot vethet.
Egy több mint egy évtizede Hollandiában élő brit férfi a napokban levelet intézett a Holland Olimpiai Bizottság felé, amelyben leírta, szégyen, hogy az ország férfi strandröplabda-válogatottjába nevezték a 29 éves Steven van de Veldet is – közölte a The Guardian.
A sportolót 2016-ban négy év börtönbüntetésre ítélték, miután beismerte, hogy megerőszakolt egy 12 éves lányt Milton Keynes-ben. A fiatal férfi 2014-ben repült az angliai városba, hogy találkozzon a Facebookon megismert lánnyal, miközben tisztában volt annak életkorával.

Fotó: Holland Röplabda Szövetség
Van de Velde egy évet töltött egy brit börtönben, majd hazaszállították, ahol egy hónap után szabadon engedték.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint az egyes országok felelőssége, hogy kiket nevez a keretébe.
A holland bizottság elmondása alapján játékosuk „nem pedofil”, és nem jelent veszélyt senkire sem az olimpia helyszínén. A sportoló állítólag minden követelménynek megfelelt, az összes szükséges ellenőrzésen és átvilágításon átesett, a szakértők pedig úgy látják, nem áll fenn a visszaesés kockázata.

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót