
Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó
A német hatóságokhoz a nap folyamán egy sor bejelentés érkezett arról, hogy zebrákat láttak. "Nem ittam semmit, de két elszabadult zebrát látok itt" - mondta az egyik betelefonáló.
Mint utólag kiderült, a Nemo és Monty névre hallgató zebrák egy helyi tanyáról szöktek el. Nemót sikerült viszonylag gyorsan befogni, Monty az egyik autópályára szaladt fel. Értesülések szerint egy rendőrautó megpróbált közel kerülni Montyhoz, miközben a rendőrök egyike a kötőféknél kísérelte meg elkapni az állatot. Az akció azonban nem járt sikerrel. Végül egy figyelmes teherautósofőr segítségével sikerült elállni az állat útját.
Mindkét zebrát biztonságban hazaszállították előadóművészként dolgozó tulajdonosukhoz.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt