
Szükségállapot Disneyland közelében, tízezreket menekítettek ki - videóval
A napokban keltett felbolydulást az a belga nő Törökországban, aki az ott töltött nyaralása alatt számos követ gyűjtött városnézés közben – írta meg a LadBible szerdán.
Hol az utcán, hol a strandon tett zsebre egy-egy különleges példányt, mondván, az otthoni akvárium tökéletes díszei lesznek.
A hazarepülése napján azonban nagy meglepetés érte a török reptéren, a csomag ellenőrzésekor ugyanis kiszedték a sorból a hatóságok.
Kipakolták a kézipoggyászát, majd őrizetbe vették és közölték vele, hogy az általa gyűjtött kövek valójában nem csak kövek.
Antalya Tartomány Kulturális és Idegenforgalmi Igazgatósága ugyanis megállapította, hogy az egyik darab egy márvány padlóburkolatból, míg a másik kettő építészeti műemlékekből származnak, melyek a török állam tulajdonában állnak.

Fotó: Antalya Tartomány Kulturális és Idegenforgalmi Igazgatósága
Kiderült, hogy a „szuveníreket” a kulturális és természeti értékek védelméről szóló török törvény védi, így nem viheti ki őket az országból.
A nő ekkor sírva fakadt és könyörgött, hogy ne tartóztassák le.
Kifizetem a bírságot, bármennyit, ha kell, csak ne csukjanak börtönbe!
- mondta kétségbeesve.
A 28 éves Kim Mergits továbbra is Törökországban várja a tárgyalást, ugyanis csempészéssel gyanúsítják.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Szükségállapot Disneyland közelében, tízezreket menekítettek ki - videóval

Összeomlott egy épülő toronyház a Fülöp-szigeteken, többen a romok alatt rekedtek

Rendvédelmisek hatoltak be a lengyel államfő lakásába, riasztást kaptak

Lövések dördültek a Fehér Háznál, a támadót lelőtték

Eldugult WC miatt tört ki a horror: meggyilkolta nagynénjét a 29 éves férfi

Felrobbant egy autó, pánikban menekült mindenki

Öt magyar is meghalt, fizethet az Air France

Katasztrófa történt Kínában

Többen meghaltak izraeli légicsapásokban Libanon déli részén

Több tízezer embert szólítottak fel otthona elhagyására mérgező vegyi anyag szivárgása miatt

Volodimir Zelenszkij: az ukrán erők csapást mértek egy orosz olajfinomítóra 700 kilométerre a határtól

Elítéltek Németországban három embert, akik a Reichsbürger mozgalom híveiként meg akarták dönteni a kormány hatalmát