
Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj
A 38 éves Jermaine Bell 2018 decemberében követett el egy fegyveres rablást az amerikai Floridában, ezért pedig mintegy három évig őrizetben volt. A napokban a férfi ügyében eljáró bíróság kihirdette ítéletét, mely szerint Bell-nek börtönbe kell vonulnia, ez azonban annyira megviselte, hogy az ítélethirdetést követően szinte rögtön megivott egy kupaknyi fehérítőt. Emiatt annyira rosszul lett, hogy kórházba szállították.
Az orvosok azóta stabilizálták az állapotát, bár az továbbra sem világos, hogyan jutott hozzá a tárgyalóteremben a vegyszerhez, családtagjai pedig azt sérelmezték, hogy senki nem avatkozott közbe.
Bell unokatestvére volt a legközelebb hozzá a történtekkor, ő azonnal felpattant és igyekezett megakadályozni, hogy rokona igyon a méregből, de mégsem bizonyult elég gyorsnak. A Miami rendőrség vizsgálatot indított az ügyben – írta meg a New York Post.

Fotó: Miami-Dade County Corrections
Nem egyedülálló eset, hogy valaki hasonló módszerrel igyekszik kibújni az igazságszolgáltatás alól. Ahogyan arról korábban a Tények.hu beszámolt, egy debreceni tanár rendszeresen bántalmazta szexuálisan speciális iskolában tanuló diákjait, legfiatalabb áldozata mindössze 7 éves volt. A bíróság múlt csütörtökön 9 év, 6 hónap szabadságvesztésre ítélte a férfit, de az ítélethirdetéskor nem jelent meg, ezért a rendőrök felkeresték a lakásán, ahol holttan találták, információink szerint felakasztotta magát.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá