
Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen
Kifejezetten azért foglaltam és fizettem külön a folyosói ülésért az utolsó előtti sorban, mert olyan egészségügyi problémáim vannak, ami miatt szükségem van arra, hogy gyorsan elérjem a mosdót
– fogalmazott Redditen a férfi, aki azért ült repülőre, hogy meglátogassa rokonait.
Elmondásai szerint, miután elfoglalta helyét, egy terhes nő érdeklődött afelől, hogy ülést cserélhetnének-e. A válasz azonban elutasító volt.
Habár a férfi átérezte a leendő anya helyzetét, nem tartotta igazságosnak, hogy elfoglalják székét, amit előre lefoglalt és kifizetett.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A gépen továbbá nem volt másik folyosói vagy mosdóhoz közeli ülés és a légiutas kísérők sem voltak segítőkészek a helyzet megoldásában.
Családja szerint a férfi nem járt el helyesen, azonban mégis igazat adtak neki a kommentelők az interneten.
Én nem cseréltem volna el egy másik helyért és nincs is egészségügyi problémám
– írta az egyik hozzászóló, míg egy másik véleménye alapján a férfi családja tartozik egy bocsánatkéréssel, ha szerintük is át kellett volna adnia a helyét.

Vádat emeltek a londoni késeléses támadás elkövetője ellen

Az Egyesült Államok nemzetközi kezdeményezést indít a Hormuzi-szoros zavartalan hajózhatóságának érdekében

Ausztráliában összecsapások törtek ki egy őslakos kislány halála után

Emelték a terrorellenes készültség szintjét Nagy-Britanniában

Cristiano Ronaldo 970 gólnál tart

Ismét izraeli légicsapás érte Dél-Libanont, többen meghaltak

Erdőtűz pusztít Graz közelében

Thaiföldön őrizetbe vettek egy nőt, aki indiai csillagteknősöket próbált kicsempészni az országból

Többen meghaltak egy Líbia partjainál napokig sodródó hajón

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett