Nem a kormány, hanem Karácsony Gergely és Draskovics Tibor fúrta meg a Budapest-bérletet

Az Index birtokába került belső BKK-s levelezés bizonyítja: december végén utolsó ajánlatot kapott a kormánytól a főváros a Budapest-bérlet fenntartására és az agglomerációs járatok, HÉV-ek és buszok közös működtetésének folytatására.

Draskovics Tibor, a Gyurcsány-kormány volt pénzügyminisztere, jelenleg a BKK igazgatósági elnöke és Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója közötti levelezésből kiderül: a 2020 óta változatlan évi 7,4 milliárd forintos összeg helyett a Lázár János vezette minisztérium utolsó ajánlata 8,6 milliárd forint volt.

Ezt a főváros és a BKK nem fogadta el, így december 31-én a szerződések lejártak, a Fővárosi Önkormányzat ezzel elveszítette jogát a HÉV és az agglomerációs Volánbusz-járatok menetrendjének alakítására, és megszűnt a Budapest-bérlet jogi alapja.

A levelezésből úgy tűnik: a főváros tudatosan döntött a megállapodás helyett az együttműködés felszámolása mellett, ami miatt Karácsony Gergely főpolgármester rögtön a kormányt hibáztatta.

Valójában mi sem értjük, hogy mi történik. Van egy működő rendszer, ami mindenkinek jó, azonban Lázár Jánosnak lehet, hogy nem. A pénzügyi vitáknak, amik felmerülnek, semmi közük a Budapest-bérlethez

– összegezte Karácsony Gergely január elsején az álláspontját. Az Index birtokába került levelezés szerint a főpolgármester nem mondott igazat.

Draskovitcs Tibor és Karácsony Gergely / Fotók: MTI/Kocsticsák Szilárd

16 százalék, ami sok(k) volt

Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója az Index birtokába került, a BKK igazgatósági tagjainak címzett levelében azt írja: „December 20-án az ÉKM (a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium – a szerk.) informálta a fővárost, hogy nem kívánja meghosszabbítani az agglomerációs megállapodást, mivel a főváros nem ment bele az időközben teljesen eltúlzott követelés megfizetésébe (6,5 milliárd forint volt az eredeti, 2016-os, Tarlós István-féle megállapodás, 2020-ra már ehhez képest 7,4 milliárdot kért az állam, tavaly sikerült ugyanezen a szinten zárni, idén 9,2 milliárdot, majd utolsó ajánlatként 8,6 milliárd forintot követelt az állam).”

A szaktárca ajánlata tehát azt jelentette, hogy annak ellentételezésére, hogy a HÉV-ek és az agglomerációból bejáró buszok Budapesten sűrűbben járnak, és ezáltal részt vesznek a budapesti közösségi közlekedésben, 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben 7,4 milliárd forintot kért az állam, amiben Karácsony Gergely és a kormány meg is állapodott, 2023-ra azonban háromévnyi infláció és energiaár hatását követően végső ajánlatként 8,6 milliárd forintot kért volna a Lázár János vezette tárca – ez 16 százalékos emelés lett volna, ami nem tűnik életszerűtlennek, tekintve, hogy csak 2023-ban a béremelések és az energiaárak növelhették ennyivel a buszok és HÉV-ek üzemeltetési költségét.

Az Index az ÉKM utolsó ajánlatát követő napon, december 21-én elsőként írta meg a Budapest-bérlet megszüntetésének hírét. Erre Karácsony Gergely főpolgármester akkor azonnal reagált: „Remélem, ez csak egy vicc. Bár még annak is durva lenne.”

A kormány 2016-ban vállalta át a HÉV és az úgynevezett „kék Volánbuszok” működtetését Tarlós István akkori főpolgármester kezdeményezésére. Ugyanakkor, mivel ezek a járatok jelentős Budapesten belüli szerepet látnak el, a csepeli HÉV el sem hagyja a városhatárt, a fővárosnak továbbra is hozzá kellett járulni ezek működtetéséhez.

Az ezt szabályozó megállapodás 2023. december 31-én lejárt, ez az egyezség szabályozta a közös Budapest-bérlet elfogadását, és ebben szerepelt az is, hogy a fenti finanszírozásért cserébe a főváros vétójoggal bír a menetrendek meghatározásában, tehát a kormány akkor se ritkíthatna a budapesti HÉV- vagy volánbuszos járatsűrűségen, ha akarna.

Ezeknek a jogoknak és együttműködéseknek a szerződés lezárultával most vége.

Draskovics Tibor korábbi pénzügyminiszter – aki Karácsony Gergely delegálására tölti be a BKK elnöki posztját 4 éve – az Index birtokába került BKK-s levelezésben azt írja: „Több lehetséges forgatókönyvet kell felállítani, és hatásukat elemezni. Ezt a munkát én széles horizonton gondolom, akár a jelenlegi tarifapolitika alapvető átgondolását, az e-jegy-ügyek halasztását, a BKK szerepét is beleértve.”

Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója a teljes igazgatóság számára kiküldött levelében rögzíti: „végig szorosan egyeztettünk Tiborral”, Gyurcsány Ferenc volt pénzügyminiszterének szerepére utalva.

Úgy tűnik tehát, nem mondott igazat Karácsony Gergely főpolgármester, amikor az RTL Klub Híradójának azt állította január elsején, hogy „a pénzügyi elszámolásnak nincs köze a Budapest-bérlet ügyéhez”.

Az általa kinevezett BKK-vezérigazgató, Walter Katalin levelezéséből ugyanis kiderül: valójában a kormány utolsó ajánlata a három éve változatlan költségszint 1,2 milliárd forintos emelését jelentette volna, amit inkább elutasítottak, vállalva ennek következményeit a Budapest-bérletre és az agglomerációs együttműködésre.

Fotók: Index

Évtizedes visszalépés?

Vitézy Dávid korábbi közlekedési államtitkár január 2-án erről azt írta: évtizedes léptékű visszalépés formálódik, és ebben a megoldásért, a megállapodásért a felelősség közösen terheli Karácsony Gergely főpolgármestert és Lázár János közlekedési minisztert a hatályos törvények szerint.

Vitézy Dávid a posztban felidézte, hogy tavaly év végén lejárt az a megállapodás, amit a Fővárosi Önkormányzat és a közlekedési minisztérium még hét évvel ezelőtt, Tarlós István főpolgármester és Seszták Miklós akkori miniszter kötött egymással a HÉV-ek és az agglomerációba kijáró kék buszjáratok közös működtetésére.

Továbbra is azt gondolom: az egyetlen megoldás, hogy Karácsony Gergely és Lázár János üljenek tárgyalóasztalhoz, és addig ne jöjjenek ki, amíg nem állapodtak meg. Ha kell, tegyék meg ezt a nyilvánosság előtt

– írta Vitézy Dávid.


Mi lehet a vége a Budapest-bérlet körüli vitának?

Vitézy Dávid szerint a megállapodás elmaradásának nem közgazdasági, hanem politikai okai vannak.

A fővárosnak foggal-körömmel küzdenie kellett volna a megállapodás fenntartásáért, hiszen az fontos vétójogokat biztosított az önkormányzatnak. De vélhetőleg későn ébredtek, az év végén pedig már csak erre a korlátozott idejű és értékű technikai megállapodásra futotta

– mondta Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár, egykori BKK-vezérigazgató a Népszavának. A Budapest-bérlet megszüntetése szerinte példátlan visszalépés lenne a budapesti közösségi közlekedésben.

Vitézy Dávid az Economxnek adott interjújában három lehetséges megoldást vázolt fel a Budapest-bérlet körüli vitára.

  • Idealista szcenárió esetén létrejön egy regionális BKK, bár ennek semmi jelét nem látja ma, hiszen még a Budapest-bérletről sem tudott megállapodni Lázár és Karácsony. A szakértő szerint az ideális helyzet az lenne, ha a BKK visszakapná a jogait a HÉV és a Volánbusz fölött, sőt az akár az agglomerációra is kiterjedne. Európa összes jól működő nagyvárosában regionális közlekedési szövetség működik, a BKK ebben az esetben egy közös állami-fővárosi cég lenne, de ez egy olyan együttműködési kultúrát feltételez, ami itthon még csírájában sem létezik – tette hozzá.
  • Szerinte arra is van lehetőség, hogy visszatérnek a megállapodáshoz, de ehhez a vonatkozó törvényeknek megfelelően le kellene ülnie és meg kellene állapodnia egymással a miniszternek és a főpolgármesternek.
  • A harmadik lehetőség pedig egy horror forgatókönyv, aminek a leglátványosabb és legnagyobb ellenállást kiváltó eleme a Budapest-bérlet kivezetése. S mivel megszűnik a menetrendi jóváhagyás, mondhatja a minisztérium azt is, hogy miután nekik csak a helyközi közlekedés a dolguk, akkor leállítják a Békásmegyerről induló HÉV-eket, úgyis régiek a szerelvények, elég csak az, ami Szentendréről indul 10 percenként. Ha meg panaszkodnak az emberek, akkor az már a főváros ügye, oldja meg. Hasonlóan drámai lenne a helyzet, ha a baleset miatt kieső HÉV-eket nem pótolná a BKV, hanem vidéki Volánbuszokra kellene várni az utasoknak.

Címlapfotó: Draskovics Tibor (MTI/Koszticsák Szilárd), Karácsony Gergely (MTI/Koszticsák Szilárd), Lázár János (MTI/Soós Lajos)

2024. január 03. 12:22
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Különleges alkalom volt a csütörtök este Gudics Máté életében, hiszen a Strand Fesztiválos fellépése a Megasztár egy...
family
A Legyen Ön is Milliomos játékosa, Dr. Gaszner Tamás az előző adásban úgy ült a székben, mintha csak egy kávéra ugro...
family
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family