
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Újabb döbbenetes videókat tett közzé a Budapesti Autósok Közössége. Az egyik felvételen a ferihegyi gyorsforgalmin fordult meg egy sofőr, a másikon pedig a szűkítő sáv zavart meg egy autóst.
2023.10.09-én, reggel, Ferihegy felől Budapest irányába, a Köki Terminált elhagyva a felüljárón valaki úgy gondolta befékez és megfordul a gyorsforgalmin. A mögöttem lévő Toyota azért nem rohant belém, mert kirántotta az utolsó pillanatban, így mellettem a szembe jövő sávban meg tudott állni ütközés nélkül. A szemből jövő taxisnak pedig ki kellett térni a jobbra kanyarodó sávba, hogy ne ütközzön a Toyotával
– írta az első esethez a portál olvasója.
A második eset pedig rejtély. Egyszerűen érthetetlen módon lefagyott az autópálya két felé terelésének láttán a Suzuki sofőrje. Az eset október 14-én történt reggel 7 körül az M1-esen Budapest felé. Szerencsére itt sem történt baleset.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen