
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
A szárazföldön és vízben is élő állat remek vadász lehetett - véli Hesam Szallam, a kutatást végző csapat vezető paleontológusa. Az ehhez szükséges tulajdonságai kiemelték a többi bálnafosszília közül.
A fosszíliát 2008-ban találták egyiptomi környezetvédők egy olyan területen, amelyet évmilliókkal korábban tenger borított. A tudósok azonban csak nemrég közölték megállapításukat, miszerint egy új fajról van szó.
Szallam elmondta: csapatával csak 2017-ben álltak neki a vizsgálatoknak, mert a legjobb és legtehetségesebb egyiptomi régészeket akarta összegyűjteni a feladatra.
"Ez az első alkalom a gerincesekkel foglalkozó egyiptomi paleontológia történelmében, hogy egy egyiptomi csoport vezeti egy új faj, egy négylábú bálna dokumentációját" - mondta a tudós.
A maradványok új információval szolgáltak a bálnák evolúciójáról, arról, hogyan váltak növényevő szárazföldi állatokból húsevő, kizárólag vízben létező élőlényekké. Az átalakulás nagyjából 10 millió év alatt játszódott le a Proceedings of the Royal Society című tudományos lapban közölt tanulmány szerint.
A leletre az Egyiptomban lévő, Nyugati-sivatagnak is nevezett terület az úgynevezett Bálna-völgyről vagy Vádi al-Hitanról ismert: ez a turistalátványosság az ország egyetlen olyan természeti világöröksége, ahol prehisztorikus bálnafajok maradványait találták.
Az újonnan azonosított lény a Protocetidák családjához tartozik. Ezek a félig vízi állatok 59-34 millió évvel ezelőtt éltek: jártak a szárazföldön, de vadásztak is a vízben.
"Ez a korai bálnák egyik újabb faja még abból az időből, amikor még négy lábbal rendelkeztek" - mondta Jonathan Geisler, a New York-i Műszaki Intézet szakértője.
MTI

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló