
Szijjártó Péter: Magyarország visszautasítja, hogy pénzt adjon a NATO-nak ukrajnai fegyverszállításra
A területfejlesztési miniszter hozzátette: az állandó képviselők egyezségre jutottak a helyreállítási tervvel kapcsolatban. Továbbá emlékeztetett, hogy december 31-ig kellett megállapodni a kohéziós pénzek megőrzéséért.
"Minden olyan célunk megvalósult, amit júniusban magunk elé tűztünk" – rögzítette.
Navracsics továbbá kiemelte, hogy 2300 milliárd forint nyílik meg a helyreállítási alap keretében. Ebből 70 százalék a megújuló energiát, míg 30 százalék a digitális átállást segíti.
Jelezte: az operatív programok tekintetében 14 ezermilliárd forint áll rendelkezésre, és ebből négyezermilliárd forintot már jóváhagyott a bizottság. Emellett részletezte, hogy 9–10 ezermilliárd áll a többi operatív program rendelkezésre.
"A tárgyalási stratégiánk kezdettől fogva világos volt" – szögezte le a területfejlesztési miniszter.
A Magyar Nemzet kérdésére Navracsics elmondta, bízik benne, hogy nem fogalmaznak meg újabb elvárásokat. A dokumentumok aláírása azt jelenti a miniszter szerint, hogy nyugtázzák a kormány erőfeszítéseit.
A kormány véleménye a dollárbaloldalról, hogy az országok szuverenitását tiszteletben kell tartani – mondta Gulyás Gergely szintén a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva.
Címlapfotó: MTI / Forrás: Magyar Nemzet

Szijjártó Péter: Magyarország visszautasítja, hogy pénzt adjon a NATO-nak ukrajnai fegyverszállításra

Menczer Tamás megmutatta, hogyan fenyegeti Zelenszkij Magyarországot

Kocsis Máté: Feljelentésekkel akarják elhallgattatni azokat, akik beszámoltak Magyar Péterék adóemelési terveiről

Az amerikaiak lerázták Zelenszkijt

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák

Szijjártó Péter: a nemzeti kormány harcolni fog Brüsszel energiaáremelési diktátuma ellen

Szijjártó Péter: azért nem kéri számon Brüsszel a kijevi korrupciót, mert ott is ugyanaz zajlik

Újabb fejlemények történtek az ukrán korrupciós botrányban

Ursula von der Leyen már az EU-szerződéseket is felrúgná, hogy minden pénzt Ukrajnába küldhessen

Orbán Balázs: Brüsszel négy éve a békét akadályozza, mégis Magyarországot támadja

Nagy bajban a Tisza! Már Raskó György szerint sem tudják megfogni Magyar Péterék az ellenzéki szavazókat

Tönkretenné a kisvállalkozásokat a Tisza Párt megszorítócsomagja