
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Ilyen beruházás a bölcsődeépítés, amely a jövőt szolgálja és a település erejét mutatja meg - tette hozzá Navracsics Tibor a hajdúszoboszlói Gyermeksziget Bölcsőde Aprócska bölcsődei tagintézményének átadásán.
A miniszter szerint mindez akkor működik, ha a települések vezetői perspektivikus célokat tűznek ki, Hajdúszoboszló pedig ilyen város.
Kitért arra, hogy az elmúlt évtizedben Debrecen és térsége példátlanul dinamikus fejlődést ért el, és ennek része Hajdúszoboszló.
A fürdőváros a turizmusban eddig is élen járt, de mára a gazdaság, a szolgáltatások és a tudomány terén is olyan együttműködést valósított meg a kormánnyal és a régióval, ami egész Magyarország, de akár Európa számára is példát mutat - hangoztatta Navracsics Tibor megjegyezve, hogy ez teszi erőssé Magyarországot, és szolgálja az itt élők életminőségét.
Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló független polgármestere jelezte: a fejlesztést a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program (TOP) pályázatán elnyert több mint 355 millió forint hazai és európai uniós forrásból valósították meg, amivel 26 új bölcsődei férőhely létesült.

Fotó: MTI/ Czeglédi Zsolt
Az új tagintézménnyel 116-ra nőtt a bölcsődei helyek száma, de 772 bölcsődés korú kisgyerek van a városban, ezért tovább szeretnék bővíteni a hálózatot - jegyezte meg a városvezető.
Hozzátette: évente 215-250 gyerek születik a városban, ami jelzi, hogy "Hajdúszoboszló élhető város, sokan tervezik itt a jövőjüket".
Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a hajdú-bihari közgyűlés elnöke azt mondta, a bölcsőde-beruházás fellendült a vármegyében: 32 önkormányzat 36 projektje kapott együttesen 5,8 milliárd forint támogatást, ezzel 480 új bölcsődei helyet létesítettek. A TOP plusz program keretében Hajdúszoboszló eddig már 2,6 milliárd forint támogatásra pályázott - fűzte hozzá.
Bodó Sándor, a térség fideszes országgyűlési képviselője a "szándék és a tett kézfogásának" nevezte a hajdúszoboszlói bölcsőde-beruházást, és elismeréssel szólt a helyi városfejlesztési törekvésekről.
Forrás: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár